Friss hírek

Pirelli: Körmenetté válhatnak az F1-es versenyek

A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli attól tart, ha a 2017-es szabályok miatt túl nagy lesz a különbség a versenyautók között, kevesebb előzést látunk majd a versenyeken.


A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli attól tart, ha a 2017-es szabályok miatt túl nagy lesz a különbség a versenyautók között, kevesebb előzést látunk majd a versenyeken.

Az előttünk álló idényre jelentősen módosulnak a királykategória technika szabályai, minek következtében jóval gyorsabbak lesznek majd a versenyautók elődeiknél.

A változásoktól azt várják, izgalmasabb és látványosabb versenyeket látunk majd, Paul Hembery, a Pirelli motorsport-igazgatója azonban egyelőre még óvatosan fogalmaz – mint mondta, egy kicsit tart attól, hogy fordítva sülnek el az új regulák.

„Szerintem a versenyzők szeretni fogják – mert érezni lehet majd a teljesítményt. Fizikai kihívást jelentenek majd nekik az új szabályok, olyat, melyben egy ideje már nem volt részük” – mondta a szakember a Motorsport.com című internetes lapnak, majd hozzátette, ha túl nagy lesz a különbség az egyes versenyautók között, akkor körmenetté válhatnak az F1-es futamok.

„Az előzések a versenyautók relatív teljesítményén múlnak majd. Ha hasonló lesz az autók teljesítménye, akkor lehet esély, de ha nem, akkor csak körmenet lesz.”

A Pirelli 2011-ben tért vissza a Forma-1-be, a száguldó cirkusz vezetősége pedig akkor azt kérte a gyártótól, hogy gyorsan kopó abroncsokat készítsen a csapatoknak. A kiszámíthatatlanság miatt 2012-ben a szezon első 7 versenyén 7 különböző győztest láthattunk.

Paul Hembery elárulta, az idei évre épp az ellenkezőjét kérték annak, amit 2011-ben megfogalmaztak.

„Nagyon is az ellentéte lesz idén – de ezt kérte tőlünk a sportág. 2011-ben azt kérték, hogy nagyon kopjanak a gumik, most viszont arra kértek minket, hogy valami mást csináljunk. Próbáljuk azt nyújtani, amire megkértek minket.”

„Persze ebben a témában mindig lesznek érvek és ellenérvek. 5-6 verseny után már látni fogjuk, mi sült ki a dologból, és hogy az jó-e, vagy rossz.”

„Volt 6 évünk, amikor is az volt a feladatunk, hogy kihívással álljunk elő a versenyzők és csapatok számára – egy olyan kihívással, miszerint kezelniük kell a gumik túlmelegedését és a degradációt.”

„Most azt kérték tőlünk, hogy csökkentsük ezt – a túlmelegedés és a gumi elhasználódásának mértéke ennek megfelelően jelentősen csökken, a versenyzők tehát előzési szituációkban keményebben nyomhatják.”

„Ezt természetesen kombinálni kellett azzal az aerodinamikai változással, mely csökkenti a turbulens levegőt a hátul érkező autó számára. Mindez elméletben lehetővé teszi majd azt, hogy a versenyzők jóval agresszívebb előzési manővereket hajtsanak végre.”

„Másfelől viszont több olyan kanyar lesz, melyet padlógázzal lehet teljesíteni, és ez nem fogja elősegíteni az előzést, hiszen a versenyzők nem fogják elemelni a lábukat a gázról, hiszen nem kell lassítaniuk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!