Költségplafon-ügy

Red Bull: A nagykutyák miatt nincsenek még meg a 2026-os motorszabályok

Amíg nincsenek meg a végleges motorszabályok 2026-ra, addig a Red Bull sem tud végleges megállapodást kötni a Porschéval – erről beszélt egy interjúban nemrég az energiaital-gyárosok motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko, aki szerint hónapok óta a jól megszokott politikai játszma zajlik a Forma-1-ben.

Ismert, 2026-ban új motorformulát vezetnek be a Forma-1-ben, és bár az alappilléreket már korábban meghatározták, a konkrét regulákat még mindig nem sikerült véglegesíteni. Márpedig ezen múlik az is, hogy a Volkswagen két márkája, az Audi és a Porsche néhány év múlva csatlakozik-e a száguldó cirkuszhoz. A VW igazgatósága hónapokkal ezelőtt már zöld utat adott a két márka F1-es csatlakozásához, a végleges döntést azonban a formálisan is elfogadott 2026-os motorszabályoktól tette függővé. Azokról pedig még mindig egyeztetnek az F1-es csapatok és gyártók, és heteken belül véglegesíteni is kell azokat.

Miközben az Audi több F1-es csapattal is tárgyalásokat folytatott az F1-es csatlakozásról, a Porschénál határozottabb elképzelések vannak, ennek megfelelően pedig projektjük is jóval előrehaladottabb állapotban van: a stuttgarti vállalat a Red Bull-lal léphet szövetségre, erről árulkodtak azok a dokumentumok is, melyeket – mint utóbb kiderült, tévedésből – nyilvánosságra hoztak a marokkói hatóságok, miután a felek kötelességüknek eleget téve értesítették a globális kartellellenes szervezeteket együttműködési szándékaikról.

Hirdetés
 

Azóta kiderült, a Red Bull és a Porsche még egyáltalán nem állapodott meg véglegesen, hétfőn azonban stuttgarti gyártó a német szabadalmi- és védjegyhivatalnál bejegyeztette a ’F1nally’ kifejezést, ami arra utal, valóban visszatér a száguldó cirkuszba.

Amikor Helmut Markót, a Red Bull tanácsadóját nemrég a fent említett, Marokkóban kiszivárgott dokumentumokról kérdezték, a szakember kifejtette: a szándék megvan a Porsche részéről, a végleges döntés viszont még nincs.

„A dolog nagyon egyszerű. A VW igazgatóságának döntése az, hogy amennyiben a technikai szabályok megfelelnek a kritériumaiknak, akkor megvan a mandátum ahhoz, hogy a Porsche csatlakozzon a Forma-1-hez” – válaszolta Marko a Motorsport-Total.com ezzel kapcsolatos kérdésére.

„Ez elsősorban a költségplafont, a fenntarthatóságot, a karbonsemleges benzint, illetve az újonnan érkezőkre vonatkozó esélyegyenlőséget érinti a dolog, mint például a több próbapadi kapacitást, és a többit. Formálisan ezek a szabályozások még nem léteznek. Az FIA elnöke állítólag hamarosan egy emailben zajló szavazást tart a kérdésben. Utána válhat csak hivatalossá.”

A Red Bull-főnök hozzátette, a szokásos politikai játszma zajlik jelenleg is, mindenki megpróbálja a magának legjobban megfelelő lehetőségeket kialkudni.

„A szokásos játék ez a Forma-1-ben. A nagykutyák – jelen esetben a Mercedes és a Ferrari, hiszen a Renault mostanság inkább oldalkocsinak számít – próbálják a legtöbbet kihozni belőle. Szóval lesz egyfajta kompromisszum, amit mindenki el tud fogadni, és ez órákon át tartó diskurzusokat jelent. De ez a Forma-1 politikájának a része.”

Marko beszélt azokról a konkrétumokról is, melyekkel kapcsolatban még nem született végleges döntés, vagy éppen egyetértés.

„A próbapadi órákról is szó van, amikből az újoncoknak többet kellene kapniuk. De ez az egész minden tekintetben ugyanaz, mint bármely más szabályozásnál: minél kevesebb idejük van az újoncoknak a felkészülésre, annál jobb a már meglévő gyártóknak. Mert a költségplafon alatti beruházások korlátozottak.”

„Mi tavaly alapítottuk meg a Red Bull Powertrainst. A Mercedes motorgyára 20-30 éves, akárcsak a Ferrarié. Muszáj kiigazításokat végezni a költségplafonon. Csak egy példa: ha kapunk X összeget, momentán nem tudunk építkezni, mert nem kapjuk meg a szükséges építőanyagokat. Mivel hiány van a világpiacon. Az AVL nem tud szállítani csak úgy, mivel kevés az acél. Alig találni építőipari cégeket. És ezt figyelembe kell venni egy ilyen komplex helyzetben, ami különösen nehéz egy újonnan érkező számára.”

Fotó: Red Bull Content Pool

A Red Bull jelenleg a Honda erőforrásait használja a Forma-1-ben, és nemrég megállapodtak a japánokkal arról, hogy ez az új motorformula bevezetéséig, tehát 2025 végéig így is marad. Eközben pedig az energiaital-gyárosok folyamatosan fejlesztik motorrészlegüket Milton Keynes-ben, hogy adott esetben a Porschéval együttműködve felkészülten vághassanak neki az új motorérának.

Helmut Marko elárulta, angliai kampuszukon az építési munkákkal jól tudtak haladni, így az építőanyag-hiány nem okozott olyan jelentős problémát számukra.

„Szerencsések vagyunk, hogy az építési munkálatok nagy részét még a háború kitörése előtt befejeztük. Már azt megelőzően berendeltük az anyagokat az AVL-től. Ez azt jelenti, hogy az acélhiány nem érint bennünket annyira. És szerencsénk volt az angliai időjárással is. Ausztriában nem tudtuk volna végrehajtani ezeket a munkálatokat ilyen rövid idő alatt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Red Bull: A nagykutyák miatt nincsenek még meg a 2026-os motorszabályok
Ekkor lesz az F1-es időmérő Japánban, ne maradj le!
Vettel második hazai versenyeként éli meg a Japán Nagydíjat
Alonso egy „furcsa” napon végzett az első helyen Japánban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!