Régiók szerint alakítják ki a 2023-as F1-es naptárat - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Régiók szerint alakítják ki a 2023-as F1-es naptárat

2023-ban igyekszik régiónként csoportosítani versenyeit a Forma-1, hogy javítson a sportág fenntarthatóságán, és kevesebbet kelljen utaztatni a felszerelést, illetve a személyzetet.
Spanish GP start
Fotó: Pirelli
ADVERTISEMENT

Az F1 tulajdonosa, a Liberty Media még 2019-ben tűzte ki célul, hogy 2030-ra karbonsemlegessé válik, a versenynaptár racionalizálása pedig ezen törekvés részét képezi egyéb lépések, például a fenntarthatóbb üzemanyagok használata mellett.

A hatékonyabban összeállításra kerülő 2023-as versenynaptárnak köszönhetően a szállítási költségek is jelentős mértékben csökkenthetnek majd – ez főleg idén okoz komoly problémát a királykategória csapatainak, illetve magának a Forma-1-nek, hiszen jelentős infláció tapasztalható ezen a területen is.

Arról már korábban voltak egyeztetések, hogy régiók szerint állítják össze az F1-es programot, most azonban úgy tűnik, hogy végre meg is valósul az elképzelés, habár a promóterekkel várhatóan még sok mindent tisztázni kell.

Noha bizonyos versenyeket tradicionálisan csoportosítanak évek óta, vannak azért anomáliák az F1-es programban. Idén például a Miami Nagydíjat az imolai hétvége után, a barcelonai forduló előtt tartották meg, miközben a nyári bakui, illetve montreali versenyt egy hét különbséggel rendezik meg, noha nyilvánvalóan földrajzilag nagyon távol esnek egymástól.

HIRDETÉS

A Forma-1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali Barcelonában egyeztetett a tervekről a csapatfőnökökkel, és bár részleteket egyelőre még nem közölt, úgy tudni, hogy például a bakui versenyt a sanghaji és a szuzukai futamok környékén rendezhetik időben.

Régiók szerint alakítják ki a 2023-as F1-es naptárat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján