Russell reméli, a nézők továbbra is a vasárnapot várják a legjobban - F1VILÁG.HU

Russell reméli, a nézők továbbra is a vasárnapot várják a legjobban

George Russell szerint versenyzői szempontból kifejezetten élvezetesek a sprintfutammal megfűszerezett hétvégék, Carlos Sainz viszont saját kálváriájával mutat rá arra, hogy ez csak akkor igaz, ha egy versenyző remek összhangban van az autójával.

Az Azeri Nagydíj hétvégéjén új formátummal kísérletezik a Forma-1 a sprintversenyek kapcsán, hiszen ezúttal a rövid futam saját időmérőt kapott, a szombat pedig ezáltal különálló programelemmé vált a nagydíjhétvégén belül, amelynek nincs közvetlen hatása a vasárnapi, fő verseny alakulására.

A sprint időmérőjét a negyedik helyen záró Russell elégedetten szállt ki az autójából a szombati eseményt követően, hiszen eredménye feledtette számára a csalódást keltő pénteket, amelyen csak a 11. rajthelyet szerezte meg vasárnapra.

 

„Az előző este még bosszús voltam, de ez így elég izgalmas, hogy minden nap van valami akció. Nekünk versenyzőknek abból a szempontból is jó, mert sűrűbben vezethetünk teljes erőbedobással. Remélem, hogy a rajongók számára nem hígítja fel a vasárnapi futam várakozásait. Meg kell majd hallgatnunk, hogy ők mit gondolnak minderről, hiszen végső soron azért vagyunk itt, hogy nekik jó szórakozást nyújtsunk” – nyilatkozta Russell, aki a versenyzők érdekvédelmi szövetségének (GPDA) elnökeként igyekszik tágabb perspektívából is figyelni az F1 szabályváltozásait.

Arra azért már több versenyzőtől is érkezett utalás, hogy a sprinthétvégék akkor igazán élvezetesek a pilótafülkéből, ha az autó jól működik – ellenkező esetben ugyanis csak a küszködést nyújtja el. Carlos Sainz ebben a helyzetben érzi magát a bakui hétvégén, hiszen mindkét időmérőn alaposan elmaradt a pole-t szerző csapattársa mögött – és még Leclerc balesete is csak őt érintette hátrányosan a szombati kvalifikáció végén, hiszen a sárga zászló miatt nem tudott javítani az ötödik helyén.

„Nem érzem az autót ezen a hétvégén, szenvedek a fékekkel, szóval ez most a károk minimalizálásáról szól számomra. Ez a formátum mellett pedig nincs idő arra, hogy átrágjuk magunkat az adatokon és elvégezzünk néhány változást. A lebonyolítás hátulütője, hogy ha valami balul sül el vagy rossz irányba indulunk a beállításokkal, akkor a bajok végig velünk maradnak” – bosszankodott a Ferrari spanyol pilótája.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Russell reméli, a nézők továbbra is a vasárnapot várják a legjobban
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!