Friss hírek

Russell: Túl szép volt, hogy igaz legyen…

A mennyből a pokolba jutott a múlt vasárnapi Szahíri Nagydíjon a koronavírusos Lewis Hamiltont helyettesítő George Russell. A brit versenyző magabiztosan hajtott a győzelem felé, végül azonban kétszer is elbukta a diadal esélyét.

Russell már a szombati időmérőn is lenyűgöző formát mutatott: mindössze 26 ezreddel maradt le a Mercedes rutinos pilótájától, Valtteri Bottastól, a versenyen pedig már a rajtnál a finn elé tudott kerülni.

A fiatal versenyző magabiztosan haladt a győzelem felé, ám amikor pályára küldték a biztonsági autót, a Mercedes kihívta pilótáit kerékcserére, a csapat pedig óriásit hibázott a bokszban, egy rádióprobléma miatt ugyanis összecserélték az abroncsokat.

Bár Russell a baki után még felzárkózott a második helyre, defektet kapott, így végleg elúsztak győzelmi esélyei.

„Egy ponton már azt éreztem, ez túl szép, hogy igaz legyen” – mondta a fiatal versenyző a szahíri verseny után. „Ez az egész helyzet… Megkapni a lehetőséget, megérkezni és a 2. helyre kvalifikálni, alig lemaradva a pole-ról…”

„De az eredménytől függetlenül ki kell húznom magam. Lehetett volna az is, hogy nincs meg a tempóm, de valahogy felmászok a dobogóra, és még ha így is lett volna, nem lettem volna annyira elégedett, mint most.”

„Mert tudom, hogy ez egy jól kivitelezett hétvége volt köztem és a mérnökeim között, megtettük, ami tőlünk telt. És szombaton is szerettem volna a pole-ban lenni, de ha az időzítést nézzük, és azt, hogy nem rám volt beállítva, nem éreztem magam kényelmesen benne, elégedettem voltam, mert közelebb tudtam kerülni, mint vártam.”

„Tudom, hogy több versennyel csak erősebb lennék ebben az autóban. Nyilván csalódottan fogok felébredni majd, de megpróbálok emelt fővel járni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!