Portugál Nagydíj
Next
Prev
Carlos Sainz, McLaren MCL35, heads into the pits with a front puncture
Fotó: McLaren
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: whatsapp
WhatsApp

Sainz: Egy veszélyes Grosjean, majd a balszerencse nehezítette a dolgát

Carlos Sainz, a McLaren versenyzője az 5. hely helyett pontok nélkül zárta a Forma-1-es Brit Nagydíjat, miután az utolsó előtti körben defektet kapott.

A McLaren kettős pontszerzéssel és egy 5., illetve 6. hellyel zárhatta volna a Brit Nagydíjat, ám végül Sainz a futam végi defekt miatt visszacsúszott a 13. pozícióba. A spanyol pilóta elmondta, természetesen ez volt a legnagyobb csalódás számára, azonban nem ez volt az egyetlen kellemetlenség a futamon – Romain Grosjean miatt is bosszankodhatott. 

Grosjean fekete-fehér zászlójelzést is kapott, miután a Sainzcal szembeni védekezés során irányt váltott, majd később Daniel Ricciardóval szemben is szabálytalanul védte pozícióját, ami miatt magukhoz hívták őt a versenybírák – Grosjean végül figyelmeztetést kapott a stewardoktól. 

„Sok csata volt az első néhány körben, jött a biztonsági autós periódus, aztán át kellett verekednem magam egy nagyon veszélyes Romain Grosjeanon” – fogalmazott Sainz. 

A spanyol az ötödik helyen haladt, amikor a defekt miatt visszaesett, így végül pontot sem tudott szerezni. 

„A futam középső szakaszában figyeltem a gumikezelésre. Tudtam, hogy necces lesz a gumikkal, szóval amikor jött a defekt, bebizonyosodott, hogy az is volt.”

„Összességében azt hiszem, a szerencse nem az én oldalamon állt az első három vagy négy versenyen. Ma sok pontot veszítettünk, szóval csalódott vagyok. De ugyanakkor mindent jól csináltunk az utolsó két körig, szóval nem lehetek túl kemény a csapattal vagy magammal szemben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!