Sainz: Mi voltunk a leggyorsabbak a középmezőnyben - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Sainz: Mi voltunk a leggyorsabbak a középmezőnyben

Carlos Sainz, a Ferrari versenyzője nem teljesen elégedett a Spanyol Nagydíj alakulásával: hazai futamán a 7. helyet szerezte meg, de úgy érzi, a Ferrari ma ennél gyorsabb volt.
GP SPAGNA F1/2021 - SABATO 08/05/2021 
 credit: @Scuderia Ferrari Press Office Carlos Sainz
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

Sainz a 6. helyről vágott neki a Spanyol Nagydíjnak, ám a rajtnál visszaesett, így a verseny egy részén azért küzdött, hogy újra felzárkózzon – végül a 7. pozícióban ért célba, ami pontok tekintetében nem rossz eredmény, ám ennél szerinte több volt az autóban ma. 

„Hogy őszinte legyek, nem igazán voltam elégedett ma, az autó jobb volt, mint amit a végeredmény mutat. Először az idei évben úgy éreztem, hogy egyértelműen mi voltunk a leggyorsabbak a középmezőnyben” – mondta a spanyol pilóta. 

„De nem sikerült az első köröm, szendvicsbe kerültem az első kanyarban, és nem tudtam menni sehova.” 

„Azt hiszem, ki kell elemeznem, hogy mit tudok jobban csinálni, hogy ne veszítsek pozíciókat a rajtnál, mert onnantól kezdve azért küzdöttünk, hogy visszajöjjünk. Nagyon nehéz volt előzni, lehetett, de nagyon nehéz volt” – folytatta Sainz. 

HIRDETÉS

A Ferrari pilótája úgy érzi, ma is sokat tanult új versenygépéről, habár a Spanyol Nagydíjon több tényező, például a forgalom is hátráltatta őket, így valójában nem tudják, az autó mire lett volna képes.

„A kiállásaink jók voltak, végül sikerült a 7. helyet megszereznünk, de úgy érzem, még néhány pont elérhető lett volna” – mondta. 

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

Sainz: Mi voltunk a leggyorsabbak a középmezőnyben
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján