Sauber: Hatalmasat hibázott a Pirelli - F1VILÁG.HU

Sauber: Hatalmasat hibázott a Pirelli

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Sauber istálló úgy gondolja, hogy a Pirelli hibát követett el azzal, hogy a közepes és a kemény keverékű abroncsait hozta magával az Amerikai Nagydíjra.


A Sauber istálló úgy gondolja, hogy a Pirelli hibát követett el azzal, hogy a közepes és a kemény keverékű abroncsait hozta magával az Amerikai Nagydíjra.

A versenyzők pénteken próbálhatták ki először élesben az új austini versenypályát, ami az első két edzésen még igencsak poros volt.

A Sauber azonban úgy véli, hogy nem csak ennek köszönhető a gyenge tapadás, hanem a Pirelli rossz gumiválasztásának.

„A legnagyobb kihívás a gumik megfelelő hőmérsékletre való hevítése, ugyanis egyértelműen túl kemények ehhez a pályához” – mondta Giampaolo Dall’Ara, a csapat pályamérnöke.

Kamui Kobayashi is a gumik állapotára panaszkodott: „Be kell vallanom, hogy komoly melegítési problémáim voltak. Mindenképpen meg kell vizsgálnunk a helyzetet, hogy ne legyen gond az időmérőn.”

Csapattársa, Sergio Perez, aki a 14. helyen végzett, elégedetlen volt autója kezelhetőségével, de bízik abban, hogy ezen javítani tudnak a hétvége hátralévő részében.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!