Schumacher defektet kapott a futam végén - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Schumacher defektet kapott a futam végén

ADVERTISEMENT

Nem ugrált örömében a hétvégi Abu Dhabi Nagydíjat követően a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki elmondása szerint egy szokványos verseny után végzett a hetedik pozícióban.

A német versenyző elmondta, úgy érzi, amit lehetett, azt kihozták a rendelkezésükre álló csomagból, és miután az autó egyensúlya már szombaton sem volt tökéletes, nem is vártak többet a vasárnapi viadaltól.

„Átlagos versenyt futottunk, mondhatni ésszerű mennyiségű pontot szereztünk” – fogalmazott a hétszeres világbajnok.

„Figyelembe véve, hogy szombaton nem sikerült megtalálni a tökéletes egyensúlyt, sikerült kihoznunk a legtöbbet az adott helyzetből a versenyen. A futam során elveszítettem néhány apró alkatrészt, ami miatt megbomlott az egyensúly, és a verseny vége felé volt egy lassú defektem is, ezért parkoltam le a 2-es kanyarban.”

Schumacher elárulta, miután a szombati időmérőn megspóroltak egy szett lágy gumit, a vasárnapi versenyt egy alaposan elhasznált garnitúrával kezdte meg, melyet viszonylag hamar kénytelen volt lecserélni.

HIRDETÉS

„A gumik elég korán feladták az első etapban, de ez a szombati stratégiánkkal volt összefüggésben, amikor is meg akartunk spórolni egy garnitúrát a versenyre. Tehát meglehetősen elhasznált gumikkal álltam fel a rajtrácsra.”

„Most gondosan ki kell elemeznünk az adatokat, és meg kell bizonyosodnunk arról, hogy jól felkészülünk az utolsó versenyre, ahol szeretnénk olyan jó helyen végezni, amennyire csak lehet.”

Schumacher defektet kapott a futam végén
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől