Szinte biztos, idén nem lesz Német Nagydíj - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Szinte biztos, idén nem lesz Német Nagydíj

ADVERTISEMENT

Hockenheim után a Nürburgring is kizárta annak lehetőségét, hogy idén vendégül látja a Forma-1 mezőnyét, így gyakorlatilag kijelenthető, 2015-ben nem lesz Német Nagydíj.

A Hockenheimring képviselői szerdán jelentették be, kifutottak az időből, nem sikerült megállapodniuk a Forma-1 teljhatalmú urával, Bernie Ecclestone-nal, csütörtökön pedig a nemrég tulajdonosváltáson átesett Nürburgring is hasonló bejelentést tett.

„Az idő rövidsége miatt, valamint szervezeti és gazdasági okokból kifolyólag semmi értelme megrendezni a versenyt” – mondta Pietro Nuvoloni, a versenypálya szóvivője.

A szakember hozzátette, egy nagyon részletes ajánlattal álltak Ecclestone elé, sőt, hajlandóak lettek volna úgy is megrendezni a versenyt, hogy az kezelhető veszteséget termelt volna, mostanra azonban kifutottak az időből.

„Mivel mindezidáig nem született megállapodás, bezártuk az ablakot. Nagyon sajnáljuk a dolgot.”

HIRDETÉS
Szinte biztos, idén nem lesz Német Nagydíj
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen