Távozott a Renault F1-es kulcsembere! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Távozott a Renault F1-es kulcsembere!

Távozott pozíciójából a Renault Forma-1-es motorfőnöke, Remi Taffin. A szakember 1999 óta volt tagja a francia gyártó királykategóriás programjának.
PODIUM - AMBIANCE Fernando Alonso Remi Taffin Renault
Fotó: Renault
ADVERTISEMENT

Taffin már pályafutása elején is motormérnökként dolgozott a Renault-nál, és olyan világbajnok pilóták oldalán tevékenykedett, mint Fernando Alonso vagy Jenson Button.

Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná

2009-ben a Renault teljes F1-es programját ő irányította, majd a 2014-es hibrid erőforrások bevezetésekor műveleti igazgató lett a francia gyártónál.

Amikor a Renault 2016-ban gyári csapatként visszatért a Forma-1-be, Taffin a motorrészleg technikai igazgatója lett, és a V6-os erőforrás fejlesztéséért volt felelős.

Az Alpine szóvivője nemrég a Motorsport.com című lapnak erősítette meg, a neves szakember július elején „közös megegyezéssel” távozott az istállótól. Úgy tudni, a csapat nem keres közvetlen helyettest, Taffin feladatkörét a jelenlegi szakembergárda tagjai között osztja fel.

HIRDETÉS
Távozott a Renault F1-es kulcsembere!
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján