Todt reméli, Vettel nem marad F1-es ülés nélkül - F1VILÁG.HU

Todt reméli, Vettel nem marad F1-es ülés nélkül

HIRDETÉS
Jean Todt, az FIA elnöke nagyon bízik benne, hogy Sebastian Vettel talál versenyzői ülést a 2021-es szezonra, és folytatni fogja F1-es karrierjét.

A Ferrari még a szezonkezdet előtt bejelentette, a következő évben elköszönnek egymástól Sebastian Vettellel, és a német helyére Carlos Sainzot szerződtetik. Az egyelőre bizonytalan, hogy Vettel talál-e olyan versenyzői ülést, amely megfelel számára, és így folytatja-e Forma-1-es karrierjét. 

Todt az olasz Corriere Della Sera című lapnak elmondta, nem szeretne véleményt formálni Vettel távozásáról, mindenesetre sajnálja, hogy egyelőre nincs biztos helye a németnek

„Nem az én dolgom, hogy ítélkezzek. Én csak azt mondom, hogy egy nagy tehetség autó nélkül áll 2021-re. Miatta is és a Forma-1 miatt is remélem, hogy talál egyet magának” – nyilatkozta Todt. 

A Charles Leclerc-Carlos Sainz páros sikerességéről sem mondott konkrétumot a szakember, hiszen a siker nem csak a tehetségen múlik, ahogyan ezt a múltban ő is megtapasztalhatta a Ferrarinál. 

„Az autósport ember, gép és csapat kombinációja” – mondta. „A siker receptje az, hogy ezek ideális egységbe állnak. Ha ezen elemek egyike nem elég erős, akkor nem működik. Egy győztes autó nélkül Alonso és Vettel sem lett volna sikeres. Amikor Michael Schumacher 1996-ban a Ferrarihoz jött, 2000-ig tartott, mire végre világbajnok lett. Meglehet a tehetséged, de ha nincsenek meg az eszközeid, a csapat, a megbízhatóság, akkor nem tudod megcsinálni. Mindennek össze kell állnia.

A kérdésre, mit szól ahhoz, hogy Lewis Hamilton idén beállíthatja Michael Schumacher rekordját, Todt így válaszolt: „A rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket. Most más időket élünk, mint akkoriban. A Mercedes és Hamilton rendkívüli dolgokat visznek véghez.”

Ha már Michael Schumacher szóba került, Todtot megkérdezték arról is, mit gondol, a hétszeres világbajnok fia, Mick Schumacher mikor juthat el a királykategóriába. 

„Remélem, jó szezonja lesz a Forma-2-ben” – válaszolta Todt. „Minden jót kívánok neki. Ő intelligens, érett és alázatos versenyző. Úgy gondolom, nagy karrier előtt áll.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Todt reméli, Vettel nem marad F1-es ülés nélkül
A Red Bull csapattagjai bocsánatot kértek Pereztől, hogy nem ismerték fel előbb a problémákat
Leclerc szerint Verstappen versenyzési stílusa teszi izgalmassá az F1-et
Elutasította a McLaren felülvizsgálati kérvényét az FIA!
Sainz a leggyorsabb, Russell nagyot bukott, Verstappennek műszaki gondjai voltak Mexikóban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!