A Red Bull technikai igazgatója, Pierre Waché szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség már a téli szünetben próbálta meggátolni a szabályzat határain mozgó rugalmassági trükköket, ám egyes istállók továbbra is kihasználhatják ezt a területet.
„Ez még mindig folytatódik” – nyilatkozta Waché a The Race című internetes lapnak. „Úgy gondolom, hogy a Ferrari és a McLaren még mindig alkalmazza a mini-DRS trükköket.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Mercedes hátsó szárnya a hátrafelé néző kamerák felvételein láthatóan meghajlott a nagy sebességű egyenesekben, míg más csapatok a különböző rések nyílásai miatt aggódtak, amelyek egyfajta mini-DRS hatást eredményezhetnek. Egyes mérnökök szerint az áramlásjelző folyadékok nyomainak elemzése is arra utalt, hogy bizonyos csapatok hátsó szárnyai a vártnál rugalmasabbak lehetnek.
HIRDETÉS
A bahreini teszten látottak után az FIA úgy döntött, hogy szigorúbb ellenőrzéseket vezet be. Az olasz Autoracer.it értesülései szerint a szövetség már az Ausztrál Nagydíjtól kezdve intenzívebben vizsgálja a hátsó szárnyak rugalmasságát.
HIRDETÉS
Az FIA egy új technikai direktívát adott ki, amely a testület együléses versenyautókért felelős igazgatója, Nikolas Tombazis aláírásával került továbbításra a csapatokhoz. A rendelkezés célja, hogy a csapatok kötelesek legyenek kameraházakat biztosítani az FIA számára, így a szervezet nagy felbontású videofelvételeken keresztül tudja figyelemmel kísérni a hátsó szárnyak mozgását a versenypályán.
Ez a rendszer hasonló ahhoz, amelyet a 2024-es Belga Nagydíjon vezettek be az első szárnyak ellenőrzésére, és segíthet pontosan megérteni, hogy milyen aerodinamikai jelenségek játszódnak le a nagy sebességű szakaszokon.
Az FIA már az idény kezdetén próbálta szigorítani a csapatok aerodinamikai rugalmassági lehetőségeit. Az előszezoni szabálymódosítások értelmében a hátsó szárny réstávolságának minimális mértékét 10-15 mm-ről 9,4-13 mm-re csökkentették, a DRS-rendszer működése kapcsán pedig egyértelművé tették, hogy az csak két állapotban létezhet: nyitott vagy zárt állapotban.
HIRDETÉS
Az új F1-es technikai szabályzat 30.10.10-es cikkelye kimondja: „A DRS elemek kizárólag két állapotban lehetnek, kivéve a rendszer meghibásodása esetén, illetve az egyik pozícióból a másikba történő átváltás alatt. A váltás időtartama nem haladhatja meg a 400 ezredmásodpercet.”
Ezen kívül a szabályzat 3.15.17-es cikkelye további merevítéseket ír elő a hátsó szárny főprofiljára: „Az RV-RW-PROFILES és RV-RW-TIP két szakasza közötti távolság nem változhat 2 mm-nél nagyobb mértékben, amikor egyenként 750 N-os terhelést alkalmaznak a hátsó szárny legelső szekciójára.”
HIRDETÉS
A hátsó szárnyak résméretének manipulálása már 2024-ben is komoly téma volt, amikor a McLaren tökéletesítette az úgynevezett mini-DRS rendszert. Ez a technológia segített Oscar Piastrinak megnyerni az Azeri Nagydíjat, ám a rivális csapatok panaszt nyújtottak be a megoldás ellen. Az FIA és a McLaren közötti egyeztetések eredményeként a wokingi istállónak módosítania kellett a hátsó szárny kialakítását a későbbi versenyekre.
Az FIA mostani intézkedéseinek célja, hogy elkerülje az ehhez hasonló aerodinamikai „szürkezónás” megoldások térnyerését a 2025-ös szezon során.
Ha a további elemzések során az FIA rendellenességeket talál, két lehetőség merülhet fel: az egyik, hogy egyedi figyelmeztetéseket alkalmaznak, az érintett csapatokat külön értesítik, hogy a hátsó szárnyuk túlzott mértékben hajlik. Emellett új, szigorúbb teszteket is bevezethetnek, ha több csapatnál is problémát találnak. A hátsó szárny rugalmassága így továbbra is a figyelem középpontjában marad, és akár további szabálymódosításokat is eredményezhet a következő versenyeken.




