Újraaszfaltozták az első kanyart Monacóban - F1VILÁG.HU

Újraaszfaltozták az első kanyart Monacóban

HIRDETÉS

Komoly javításokat kellett elvégezni a monacói versenypálya aszfaltján, miután kedden kigyulladt egy teherautó a Ste. Devote kanyar bejáratánál – a versenyzők az újraaszfaltozás negatív hatásaitól tartanak.


Komoly javításokat kellett elvégezni a monacói versenypálya aszfaltján, miután kedden kigyulladt egy teherautó a Ste. Devote kanyar bejáratánál – a versenyzők az újraaszfaltozás negatív hatásaitól tartanak.

Ennek pedig legfőbb oka, hogy alig 36 órával az új felület lefektetését követően, ma délelőtt már meg is kezdődnek a szabadedzések az utcai helyszínen. A Force India versenyzője, Paul di Resta szerdán úgy nyilatkozott, aggódik amiatt, hogy az új felületnek nem lesz elég ideje arra, hogy alkalmassá váljon a forma-1-es autók fogadására.

„A pályát körülbelül négy hete újraaszfaltozták, és elég szépen megkötött azóta. Az én gondom az, hogy ez az eset épp a bejáratnál, illetve a csúcspontnál [apex] történt, a levegő hőmérséklete pedig nemigen megy 20°C alá, a pálya hőmérséklete pedig úgy 45°C-os volt a nap folyamán” – magyarázta a skót versenyző.

„De miután megnéztük a kanyart, úgy gondolom, hogy fantasztikus munkát végeztek, ez pedig jól mutatja, milyen hatékonyak errefelé.”

Di Resta hozzátette, szemtanúja is volt a tűzesetnek, döbbenten nézték végig, ahogy teljesen kiég a teherautó.

„Csak álltunk és néztünk. Égett, mint a pokol és füstölt, és mire odaértünk, a gumik kidurrantak és a kannák elkezdtek felrobbanni.”

A Mercedes versenyzője, Nico Rosberg attól tart, hogy az újraaszfaltozás miatt olajos lehet a pálya felülete.

„Talán olajosabb lesz az aszfalt, vagy hasonló, hiszen frissebb, mint a burkolat más részei. Ez kisebb problémát okozhat” – magyarázta a német.

Hasonlóan vélekedik a lotusos Heikki Kovalainen is, aki szerint nagyon oda kell figyelniük, amikor a pálya ezen szakaszához érkeznek.

Hirdetés

„Ha egy egyenes közepén lenne, egyáltalán nem érdekelne, de ez féktávon van, egy olyan helyen, ahol az autó rendkívüli módon lassul, ami bizony a burkolatnak is megterhelést jelent.”

Noha többen aggódnak, a Red Bull versenyzője, Mark Webber például úgy nyilatkozott, majd a mai első szabadedzésen szemügyre veszi az első kanyart.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!