Remek formában kezdte a sanghaji F1-es versenyhétvégét Lewis Hamilton, aki a sprintkvalifikáción az első helyet megszerezve sima győzelmet aratott a 19 körös minifutamon. A normál időmérő edzésre azonban elfogyott a lendülete, csak az ötödik rajthelyet sikerült megszereznie, és végül a hatodik helyen zárta a nagydíjat.
A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur elismerte, furcsának tartja, hogy Charles Leclerc a másik Ferrarival úgy volt képes gyorsabb versenytempóra, hogy végig törött első szárnnyal versenyzett.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Nehéz nap volt ez számunkra. Furcsa helyzet, mert a garázs egyik oldalán, még az első szárny sérülése mellett is biztató volt a tempónk, míg Lewis számára sokkal nehezebbnek tűnt az egész verseny.”
HIRDETÉS
Hamilton ígéretesen rajtolt, az első kanyarban Max Verstappennel szemben szerzett egy pozíciót, de hamar problémái akadtak a gumikopással az újraaszfaltozott sanghaji pályán. A Ferrari a riválisaival ellentétben menet közben kétkiállásos stratégiára váltott Hamiltonnal, ám ez nem hozott számukra változást.
HIRDETÉS
„Szombaton nagyon jó gumikezelést produkált, emellett ma sokkal jobban küszködtünk a tempóval. Nehéz ezt megérteni, de legalább Charles esetében láttuk, hogy még a sérült szárnnyal is erős tempót tudott diktálni.”
Vasseur szerint a versenybe némileg beleszürkült Verstappen is hullámzó formát mutatott, ami alátámasztja, mennyire szűk az idei autók ideális működési tartománya:
„Nem akarok ujjal mutogatni senkire vagy bárkit hibáztatni, de jobb munkát kell végeznünk. Mindannyiunknak ugyanolyan gumik állnak rendelkezésére, de ha egyszer kiesel az ideális tartományból, nagyon nehéz visszakerülni.”
HIRDETÉS
A Ferrari csapatfőnökét megkérdezték arról is, miért döntöttek Hamilton kétkiállásos stratégiája mellett:
„Egy ponton a gumikopás jelentősnek tűnt, és ha mindenki más is kiáll, akkor értelmes döntés lett volna.”
HIRDETÉS
A valóságban azonban a várt gumidegradáció nem következett be olyan mértékben, mint remélték, így Hamilton a hatodik helyen ragadt, anélkül, hogy a verseny végére tempóelőnyt tudott volna kialakítani a többiekkel szemben.




