Vettel a Magyar Nagydíjon jelenti be visszavonulását? - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vettel a Magyar Nagydíjon jelenti be visszavonulását?

A 2020-as év végén távozik a Ferraritól, és jó eséllyel a Forma-1-ből is a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, miután csapata még májusban bejelentette, nem hosszabbítja meg lejáró szerződését.
GP AUSTRIA F1/2020 -  DOMENICA 05/07/2020   
credit: @Scuderia Ferrari Press Office Sebastian Vettel
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

Vettelt a bejelentés óta folyamatosan kosarazzák ki az F1 csapatai: a héten a Red Bull és a jövőre már Aston Martin néven szereplő Racing Point kulcsemberei jelentették ki, náluk nem lesz hely a németnek 2021-ben, a Renault pedig – mely csapattal tárgyalt is Vettel – szerdán jelentette be, jövőre Fernando Alonso veszi át a McLarenhez távozó Daniel Ricciardo helyét.

Vettel a héten egy interjúban arról beszélt, egy versenyképes csapatnál szívesen folytatná a versenyzést a Forma-1-ben, momentán pedig minden opciót elképzelhetőnek tart – beleértve a visszavonulást és az egyéves kihagyást is.

A Sky Sports F1 televízió szakkommentátora, a korábbi Forma-1-es versenyző, Martin Brundle nemrég elárulta, jövő csütörtökön, a Hungaroringen exkluzív interjút készít majd Vettellel – ráadásul a négyszeres világbajnok kérésére!

„Jövő csütörtökön lesz egy interjúm Sebbel Magyarországon, amit ő kért” – mondta Brundle, majd hozzátette, a német versenyző jelezte, hajlandó bármilyen témáról beszélni.

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

HIRDETÉS

Ezt követően rögtön megindultak a találgatások arról, hogy vajon Vettel miről is akar beszélni ebben a bizonyos interjúban: egyes vélekedések szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a Ferrari versenyzője a visszavonulását kívánja bejelenteni a Magyar Nagydíjon.

Ausztriában aztán Vettel is reagált ezekre a pletykákra: azt mondta, nem kíván semmi nagy bejelentést tenni, az interjút valójában ezen a hétvégén szerették volna megejteni, ám végül elnapolták jövő hétvégére, hogy eleget tudjanak tenni az ORF televízió kérésének Spielbergben.

Vettel a Magyar Nagydíjon jelenti be visszavonulását?
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján