Vettel: Csoda, hogy csak egyszer pördültem meg - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vettel: Csoda, hogy csak egyszer pördültem meg

Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es versenyzője számára saját bevallása szerint nagyon nehéz volt az Osztrák Nagydíj versenye – megküzdött az autóval, így egyáltalán nem elégedett a szezonnyitón mutatott teljesítményükkel.
GP AUSTRIA F1/2020 -  VENERDÌ 03/07/2020      
credit: @Scuderia Ferrari Press Office Sebastian Vettel
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

Vettel az Osztrák Nagydíj egyik biztonsági autós periódusát követően érte utol csapattársát, Charles Leclerc-t és Carlos Sainzot, amikor a 3-as kanyarban elveszítette az irányítást autója felett, és megpördült

A német pilóta utólag elmondta, ezen egyáltalán nem lepődött meg, sőt azon csodálkozik, hogy csak egyszer történt ilyen a futam során. 

„Örülök, hogy csak egyszer pördültem meg” – mondta a német, aki egyáltalán nem elégedett az autó ma mutatott teljesítményével. 

„Nagyon nehéz volt az autót vezetni. Az egyik McLaren, azt hiszem Carlos volt, befordult, én a kanyarban voltam, mert olyan közel akartam lenni, amennyire csak lehet, és elveszítettem az autó hátulja felett az irányításomat.”

HIRDETÉS

„De hogy őszinte legyek, ez többször megtörtént ma, szóval ahogy mondtam, örülök, hogy csak egyszer történt meg.”

Hogy mi az oka a Ferrari gyengeségének, és annak, hogy péntekhez képest nem sikerült javulást elérniük, még meg kell vizsgálnia a csapatnak. 

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

„Nem tudjuk, mi történt, meg kell vizsgálnunk a dolgokat, de nagyon nehéz volt vezetni az autót ma” – mondta Vettel. „Megpróbáltam a tőlem telhető legjobbat nyújtani, a biztonsági autó segített, hogy a verseny vége szórakoztató legyen, de ez nem az az eredmény, amit szerettem volna.” 

A legfrissebbek

Vettel: Csoda, hogy csak egyszer pördültem meg
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja