Vettel jövője is megkérdőjeleződhet a jelenlegi küszködés miatt? - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vettel jövője is megkérdőjeleződhet a jelenlegi küszködés miatt?

A korábbi Forma-1-es versenyző, Timo Glock szerint az Aston Martin és Sebastian Vettel küszködését látva abszolút jogosan merül fel a kérdés, a négyszeres világbajnok akarja-e egyáltalán folytatni a versenyzést a Forma-1-ben.
portrait, Albert Park, GP2203a, F1, GP, Australia
Sebastian Vettel, Aston Martin
Fotó: Aston Martin F1 Team
ADVERTISEMENT

Vettel koronavírus-fertőzése miatt kénytelen volt kihagyni a 2022-es idény első két versenyhétvégéjét, így számára Ausztráliában kezdődött el az idény. A német azonban pocsék hétvégét tudhat maga mögött, kétszer is összetörte az autóját, ráadásul műszaki gondok is hátráltatták. Jelenleg az Aston Martin az egyetlen csapat a Forma-1-ben, mely idén még nem szerzett pontot – pedig az istállónak nagyratörő tervei vannak, néhány éven belül már a bajnoki címért szeretnének csatázni.

Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”

Timo Glock szerint „rögös út vár az egész csapatra”, és szerinte Sebastian Vettel fejében is furcsa gondolatok járnak jelenleg. Szerinte honfitársa fel fogja tenni magának a kérdést, akarja-e folytatni egyáltalán?

„Nagyon is el tudom képzelni, hogy Vettel egy ponton elveszíti majd a türelmét, mert tudja, milyen sokáig tart kikecmeregni egy ekkora gödörből” – mondta a német a Speedweek című lapnak. „Ezért is adja magát a kérdés, hogy akarja-e csinálni. Most meg kell várnunk a következő versenyeket, hogy lássuk, hogyan tudja motiválni magát, és aztán hogyan dönt a jövőjéről.”

Nemcsak Vettelnek, hanem a csapattársnak, Lance Strollnak is katasztrofális hétvégéje volt Melbourne-ben, Glock pedig hozzátette, le a kalappal a silverstone-i istálló szerelői előtt.

HIRDETÉS

„Csak a szerelőket lehet dicsérni, akik mindent megtettek, hogy újra és újra időben elkészüljenek az autókkal. Vettelnek és Strollnak is teljesen rendhagyó hétvégéje volt számos hibával. Főleg Strollnak volt egy teljesen szükségtelen ütközése az időmérőn Latifivel – ilyen egyszerűen nem történhet meg.”

Vettel jövője is megkérdőjeleződhet a jelenlegi küszködés miatt?
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján