Friss hírek

Rosberg elárulta, milyen trükkökkel tudta legyőzni Hamiltont

Rendkívüli áldozatokat hozott a világbajnoki cím megszerzéséért Nico Rosberg – végül pedig emiatt döntött úgy, hogy már bajnoki szezonját követően, 2016-ban befejezi Forma-1-es pályafutását.

A német versenyző Lewis Hamilton csapattársaként bizonyított a Mercedes csapatánál, és miközben a brit pilóta 2014-ben és 2015-ben is a legjobbnak bizonyult, 2016-ban Rosberg ülhetett fel a királykategória trónjára.

Nem sokkal a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után aztán derült égből villámcsapásként érkezett a hír: Rosberg úgy döntött, távozik a Forma-1-ből. A német pilóta most a Squaremile hasábjain beszélt döntésének hátteréről – és elárulta azt is, mikor határozta el, hogy hátat fordít a száguldó cirkusznak. 

„2 méterrel az abu dhabi célvonal után. Ha megkérdezik tőlem, mikor volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, visszavonulok, akkor ez volt az” – mondta a német versenyző.

„Mindent beleadtam. Igazából az volt a kérdés, tovább akarok-e így teljesíteni, és ilyen intenzitással élni. És mivel az álmom valóra váltottam – elértem a célom, és világbajnok lettem –, úgy éreztem, ez egy nagyszerű pillanat arra, hogy elsétáljak, és új életet kezdjek másfajta előnyökkel.”

Mivel érvényes szerződése volt a Mercedesszel 2017-re, Rosberg jelentős összegről volt kénytelen lemondani a visszavonulása miatt.

„Mintegy 100 millió fontot [közel 43 milliárd forint] ment a levesbe… De történnek sz*r dolgok” – folytatta a német, aki elárulta, szerinte a világbajnoki küzdelem szempontjából a Japán Nagydíj volt a döntő pillanat, ahol sikerült meglepnie Hamiltont.

„A döntő pillanat Szuzukában volt, ahol megszereztem a pole-t 2 századmásodperces előnnyel. Lewis volt a leggyorsabb az első nekifutások után, de aztán sikerült a lehető legkisebb előnnyel megvernem őt. Ez a 2 század abból fakadt, hogy nyáron leadtam a lábizmaimat azzal, hogy abbahagytam a kerékpározást.”

„1 kg körönként 3 századot jelent, szóval szükségem volt egy kis extra teljesítményre, bármire, amivel a lehető legkevesebbet is nyerhetem. Már nagyon vékony voltam, szóval nem tudtam tovább fogyni, de a lábizmaimtól még meg tudtam szabadulni. 2 hónap alatt meg is szabadultam tőlük, és ez elég volt ahhoz, hogy megszerezzem a pole-t Szuzukában.”

„Azt gondolom, Lewist igazán megrémítette ez a pole, és egy kicsit elveszítette az útját azon a hétvégén. Elszúrta a rajtot vasárnap, visszaesett a 8. helyre, és csak a 3. helyen ért célba, miközben én elég simán nyertem. Így kerültem előnybe a bajnokságban, és ez végül döntőnek bizonyult.”

Rosberg beszélt arról is, milyen trükkökhöz folyamodott még annak érdekében, hogy legyőzze csapattársát.

„A sisakom fekete volt, mert megszabadultam a festéktől, ami 80 gramm volt. A zoknim csak a bokámig ért, nem a térdemig, mert azzal újabb 5 grammot spóroltam. A kesztyűmön a varrás nem ideális helyen volt, mert nem éreztem annyira a kuplungot, szóval attól is megszabadultam. Rendkívül intenzíven dolgoztam egy sportpszichológussal. Minden másnap 2 órát töltöttem pszichológiával, és még filozófiát is tanultam ezzel a tanárral.”

„Ezek az apró dolgok jelentették végül a különbséget. De ezek azok, amik kellenek a győzelemhez. Ez az áldozat.”

Fotó: Red Bull

A 2016-os év legjobbja említést tett arról is, Hamiltonnal való rivalizálása olyan intenzívvé vált, hogy az már a csapat többi tagján is érezhető volt – ezért Toto Wolff csapatfőnök közbe is lépett.

„A két garázs között olyan szakadék alakult ki, hogy még a szerelők is egymással szemben álltak, és a mérnökök esetében is ott volt ez a feszültség a két oldalon” – magyarázta Rosberg.

„Mindenféle figyelmeztetés nélkül, anélkül, hogy megkérdezett volna bennünket, Toto az egész szerelőgárdámat átküldte Lewis autójára, és Lewis összes szerelője átjött az én autómra a szezon további részére. Mindezt közvetlenül az első verseny előtt. Őrület volt. A szerelőim, akikre rábíztam az életemet, akik a barátaim voltak, akikkel eljártam mindenhova… Toto fogta, és áttette őket Lewis autójára. Az én autómon pedig az ellenség dolgozott!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!