A BMW Sauber német versenyzője, Nick Heidfeld biztos benne, hogy csapata visszatér régi formájához, és a mezőny harmadik legerősebb csapatához méltóan fog szerepelni a jövő
Lewis Hamilton biztos benne, hogy a brit média ismét mellé áll és mindenben támogatja majd, amint elkezdi szolgáltatni a jobbnál jobb eredményeket, melyre elmondása szerint
A héten egyre több híresztelés látott napvilágot, miszerint a háromszoros világbajnok, néhai Ayrton Senna unokaöccse, Bruno Senna lehet a BMW Sauber istálló tesztpilótája a 2009-es
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone már hónapokkal a szexbotrány kirobbanása előtt figyelmeztette az FIA elnökét, Max Mosley-t, hogy bizonyos megbízók embereket fogadtak fel
A Nemzetközi Automobil Szövetség úgy döntött, az eredeti tervekkel ellentétben – biztonsági megfontolásból – nem tiltja be a gumimelegítők használatát a 2009-es idénytől a Forma-1-ben.
Annak ellenére, hogy eddig nem szerepelt túl fényesen az idei évben a McLaren színeiben, Heikki Kovalainen elmondta, semmit nem vesztett önbizalmából, és magabiztosan várja a
A BMW Sauber megerősítette, hogy átszervezi technikai részlegét, melynek keretén belül a jelenleg még technikai igazgatóként tevékenykedő Willy Rampf a technikai koordinátori feladatkört veszi majd