Ross Brawn elárulta, hogy akkor sem került volna veszélybe indulásuk, ha a sportfelügyelők szabálytalannak minősítették volna diffúzorukat, bár mindig is bíztak abban, hogy minden rendben
A Nemzetközi Automobil Szövetség sportfelügyelői négyórás tanácskozás után úgy döntöttek, hogy a szabályoknak teljes mértékben megfelel a Brawn GP, a Toyota, és a Williams diffúzora,
Még kezdetét sem vette az idei évad, a világbajnoki címvédő, Lewis Hamilton már le is írta esélyeit a szezonnyitón, ugyanis elmondása szerint vajmi kevés esélye
Nick Heidfeld elmondta, nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy csapattársával, Robert Kubicával ellentétben, használni fogja a kinetikus energiatároló rendszert a hétvégi szezonnyitón Melbourne-ben.
A Super Aguri és a Honda Racing egykori versenyzője, Anthony Davidson lesz a Brawn GP tesztpilótája az idei évben, akinek a BBC Radio 5 kommentátoraként
A Ferrari, a Renault, és a Red Bull Racing megerősítette, óvást nyújtott be a diffúzor-ügyben, miután a BMW Sauber hasonló reklamációját technikai okokra hivatkozva, visszadobták