A Mercedes már a hétvégi szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon megegyezhet a Brawn vezetésével, és aláírhatja a csapat felvásárolásáról szóló papírokat, ami azt is előrevetíti, hogy
Annak ellenére, hogy már megszerezte a világbajnoki címet, Jenson Button a csúcson, stílusosan szeretné befejezni az idei évet, így elmondása szerint mindent meg fog tenni
A Lotus már gőzerővel készül a forma-1-es visszatérésre, és szerdán kiadott közleményében megerősítette, hogy Claudio Berrót ülteti a motorsport igazgatói székbe, aki már november elején
Mika Haikkinen azt tanácsolta egykori munkaadójának, hogy ne nézzen új versenyző után, és változatlan felállással vágjon neki a jövő évnek, hiszen Lewis Hamilton és Heikki
Fernando Alonso nagyon bízik abban, hogy eredményesen fog szerepelni, és egy előkelő helyezéssel búcsúzhat jelenlegi csapatától, a Renault-tól a hétvégi szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon.
Ahogy arra számítani is lehetett, a Toyota kedden hivatalosan is megerősítette, hogy a japán futamon hátsérülést szenvedett Timo Glock kihagyja a hétvégi szezonzárót, és ismét
A MotoGP immáron hétszeres világbajnoka, Valentino Rossi elárulta, hogy már megkereste a Ferrari csapatfőnökét, Stefano Domenicalit, hogy megtudja, lenne-e lehetőség arra, hogy ismét egy f1-es
A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber úgy érzi, minden esélye meglesz arra, hogy győzelmet arasson a hétvégi szezonzárón, Abu Dhabiban, mert véleménye szerint
Bár hivatalos bejelentésre nem került sor, és a vezetőség is hallgat, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Donington Park elbúcsúzhat a Brit Nagydíjtól, ugyanis hétfőn
Az FIA elnöki székére pályázó Ari Vatanen elmondta, hogy több szavazatra számított a múlt heti elnökválasztáson, így igencsak meglepte Jean Todt fölényes győzelme. A finn