Optimistán várja a hétvégi Magyar Nagydíjat a Lotus istálló versenyzője, Romain Grosjean. A francia pilóta a Hungaroringen elárulta, biztos abban, sikerül maga mögött hagynia a
Fernando Alonso tisztában van azzal, hogy a Ferrari egyetlen hibát sem engedhet meg magának, amennyiben harcban akar maradni a bajnoki címért folytatott csatában, jóllehet jelenleg
Sebastian Vettel nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy az FIA a hétvégi Magyar Nagydíjtól betiltja azt a motorvezérlés-beállítást, amit az elmúlt versenyeken használt.
A McLaren ügyvezetője, Jonathan Neale úgy gondolja, hogy jelenleg szinte semmi nem választja el csapatát két legnagyobb riválisától, a Red Bulltól illetve a Ferraritól, így
Habár olykor problémáik akadnak a Pirelli abroncsaival, a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn szerint egyre inkább képesek arra, hogy a szituációtól függően reagáljanak dolgokra.
Fernando Alonso ugyan három győzelemmel és 154 ponttal élen áll a bajnoki pontversenyben, a maranellói gárda elnöke, Luca di Montezemolo továbbra sem nyugodott meg, állítása
Sergio Perez jelezte, hogy nem fog nyomást gyakorolni a Ferrarira, hogy nevezze ki Fernando Alonso csapattársává, miután egyre többen beszélnek arról, hogy ő lesz Felipe
A Red Bull Racingnek módosítania kell motorvezérlésén a hétvégi Magyar Nagydíjtól, miután az FIA lépéseket tett annak érdekében, hogy bezárja az energiaital-gyárosok által eddig használt