Bár kétségkívül csalódott a mai kiábrándító eredmény miatt, Kimi Räikkönen úgy érzi, esélye lesz arra, hogy jó versenyt fusson holnap, Silverstone-ban.
Fernando Alonso szerint csapatának, a Ferrarinak javítania kell döntési procedúráján, hogy a jövőben ne lőhessenek akkora bakot, mint a Brit Nagydíj mai időmérő edzésén.
A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button elárulta, sokat kockáztatott az időmérő utolsó etapjában, ennek köszönhető az, hogy a harmadik helyről rajtolhat Silverstone-ban.
Nico Rosberg szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén. A német mögött a címvédő Sebastian Vettel, valamint Jenson Button zárt a
Brit lapértesülések szerint mindenben megállapodott egymással a Lotus Forma-1-es csapata, valamint a Mercedes, így jövőre az enstone-i gárda már a németek erőforrásait használhatja a száguldó