Kiábrándítóan alakult az év első versenye a Red Bull ausztrálja, Daniel Ricciardo számára, aki azért is fájlalja nagyon mindezt, mert hazai közönsége előtt szeretett volna
A Ferrari vezető mérnöke, Jock Clear Sebastian Vettel ausztráliai győzelme ellenére egyelőre nem tudja megmondani, hogy a csapat hol áll a Mercedeshez képest.
Néhány körrel a leintés előtt Fernando Alonso a pontszerző, 10. helyen haladt, azonban Esteban Ocon és Nico Hülkenberg is megelőzte őt a célegyenesben, s végül
Egy harmadik hellyel kezdte mercedeses pályafutását a Nico Rosberg helyét átvevő Valtteri Bottas, aki annak ellenére, hogy lecsúsztak a győzelemről, méltatta a csapat munkáját.
Lewis Hamilton szerint fontos volt meglépni a korai kiállást a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon, elmondása szerint ugyanis teljesen elfogytak autóján a Pirelli ultralágy abroncsai az első
Másfél évet várt az újabb győzelemre a Ferrari Forma-1-es csapata – az olasz istálló azonban Sebastian Vettel révén nyerni tudott az Ausztrál Nagydíjon.