2020.02.18., kedd, 19:58 - F1VILÁG.HU

Day: február 18, 2020

Kezdődnek az F1-es tesztek, ők ülnek autóba szerdán

Nagy napra virradnak szerdán a Forma-1 rajongói, Barcelonában ugyanis megkezdődik a 2020-as idényre való felkészülés: az első teszthéten a száguldó cirkusz mezőnye 3 napot tölt majd el a barcelonai versenypályán.

Red Bull: Mi leszünk a Mercedes legfőbb kihívói!

A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko szerint 2020-ban ők lesznek a Mercedes első számú kihívói a Forma-1-ben. A szakember szerint az adatok biztatóak, a téli teszteken viszont jól kell dolgozniuk.

Így próbálta megoldani a hűtési problémákat a Mercedes

Az új, W11-es modell fejlesztése során a Mercedes nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy javítson versenyautójának hűtésének – ennek köszönhetően pedig V6-os erőforrásuk idén magasabb hőmérsékleti viszonyok között is jól működhet majd.

Imola szívesen beugrana a Kínai Nagydíj helyére

Az imolai versenypálya tulajdonosai felajánlották, szívesen rendeznek idén Forma-1-es versenyt azok után, hogy a Kínai Nagydíjat a koronavírus miatt végül el kell halasztani.

Videón a 2020-as F1-es Williams

Hétfőn mutatta be vadonatúj, FW43-as kódjelű versenyautóját a Williams csapata, melyet nem sokkal később George Russell már pályára is vihetett Barcelonában. Most egy videón mutatjuk meg a patinás istálló 2020-as versenygépét, mellyel a csapat feledtetné az elmúlt év kudarcait!

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2020. február
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
242526272829  
Kezdődnek az F1-es tesztek, ők ülnek autóba szerdán
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség
Piastri elismerte, szenvedős volt számára az austini hétvége
A felháborodott Wolff szerint a Red Bull hazudik az FIA-nak
Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!