Vettel a 250. nagydíját teljesítette hétvégén Oroszországban, azonban nem marad emlékezetes számára a vasárnapi verseny: habár a Ferrari pilótái a hétvége korábbi részén úgy érezték, valamelyest sikerült javulnia az autónak, Vettel futamán ez nem látszott.
A rajtnál a német versenyzőnek nem sikerült profitálnia a balesetek miatt kialakult helyzetből, forgalomba került, ez pedig a gumijainak végét jelentette.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Megpróbáltam mindent, amit tudtam, de az első köröm nem sikerült jól, nem tudtam előrébb kerülni, így nem volt tiszta előttem a pálya. Kár ezért, aztán beragadtunk egy lassabb csoportba a mezőny közepén, és ennyi volt a versenyünknek” – mondta Vettel a futam után.
HIRDETÉS
„Nem volt olyan rossz hétvége, de a verseny nagy részén beragadtam valaki mögé. Az autó egy kicsit gyorsabb volt, de én küszködtem, hogy a gumik ne fogyjanak el, szóval nem volt jó.”
HIRDETÉS
A négyszeres világbajnok a taktikával sem volt teljesen elégedett: a közepes keverékekkel rajtolt, majd 30 kör megtétele után váltottak a kemény gumikra.
A kérdésre, mit tudott volna másképp csinálni a versenyen, Vettel így felelt: „Nem sok mindent. Korábban állnék ki. Nem gondolom, hogy volt értelme kint maradni, mert nagyon lassúak voltunk.”
HIRDETÉS




