Kvyat: Először mérges voltam Grosjeanra - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Kvyat: Először mérges voltam Grosjeanra

Daniil Kvyat, az AlphaTauri pilótája két ütközésbe is belekeveredett a Bahreini Nagydíjon – Romain Grosjean óriási balesetének is ő volt az egyik szereplője.
BAHRAIN, BAHRAIN - NOVEMBER 27: Daniil Kvyat of Scuderia AlphaTauri and Russia  during practice ahead of the F1 Grand Prix of Bahrain at Bahrain International Circuit on November 27, 2020 in Bahrain, Bahrain. (Photo by Peter Fox/Getty Images)
Fotó: Scuderia AlphaTauri
ADVERTISEMENT

A rajt után óriási baleset történt a Bahreini Nagydíjon, amikor Romain Grosjean autója kettétört, majd kigyulladt – a francia pilóta azonban a csodával határos módon ki tudott szállni az autóból és úgy tűnik, kisebb sérülésekkel megúszta az esetet. 

A becsapódás előtt Grosjean Daniil Kvyattal ért össze, aki elmondta, először haragudott Grosjeanra, amiért egy hirtelen manőverrel bevágott elé. 

„Ijesztő pillanat volt” – mondta Kvyat. „Láttam őt, és először nagyon mérges voltam, hogy így keresztülvágott előttem. Azt gondoltam: mit csinál?”

„De aztán rögtön megváltoztak a gondolataim, amikor láttam a tüzet a tükörben. Csak bíztam benne, hogy jól van. Nem tetszett, amit hirtelen a tükörben láttam, és örülök, hogy jól van. Őszintén. Ez emlékeztet minket arra, hogy veszélyes, amit csinálunk.”

Herta: Szerződésem volt az AlphaTaurival, de nem írhattam alá…

HIRDETÉS

Kvyat egy másik balesetbe is belekeveredett, az új rajt után Lance Stroll autója borult fel, miután a kerekeik összeértek – az eset miatt az orosz 10 másodperces időbüntetést is kapott. 

„Nem értek egyet a versenybírákkal” – mondta Kvyat. „Úgy gondolom, sehova nem tudtam volna menni.Az egész autó a belső kerékvetőn volt. Ő pedig tudta, hogy ott vagyok, de befordult, mintha nem lennék ott. Szóval egy kicsit mérges vagyok a döntés miatt.”

„Ez tönkretette a versenyem, mert volt egy remek második rajtom, újra harcban voltam, de ez a büntetés mindent elrontott.”

Kvyat hozzátette, bízik benne, hogy a hátralévő versenyeken tudnak szerezni néhány értékes pontot, mert már nagyon ráférne a csapatra. 

„Két pontot szereztünk Monza óta, és volt idő, amikor negyedikek is voltunk a bajnokságban és jónak tűntek a dolgok. Azóta viszont katasztrófa. Szóval nem tudom, hogy mit mondhatnék még. Csak a következőre kell koncentrálnunk, megpróbálni véget vetni a balszerencse-sorozatnak és tovább kell lépnünk.”

Kvyat: Először mérges voltam Grosjeanra
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján