Ricciardo már kedden kipróbálhatja az új McLarent - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Ricciardo már kedden kipróbálhatja az új McLarent

Már ezen a héten vezetheti a McLaren 2021-es versenyautóját Daniel Ricciardo és Lando Norris.
McLaren MCL35M
Fotó: McLaren
ADVERTISEMENT

Az új, MCL35-ös kódjelű modellt hétfő este mutatta be a rajongóknak a brit istálló.

„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról

Úgy tudni, Ricciardo kedden, Silverstone-ban gurulhat majd pályára a 2021-es betontorpedóval, a szabályok szerint 100 km-t tehet meg a „filmforgatási napon”, ez a brit pályán mintegy 17 körnek felel meg.

A McLaren úgy döntött, idei második filmes napját is ezen a héten ejti meg, így Norris is lehetőséget kap majd az új autó kipróbálására.

A világbajnoki sorozat egyébként március 28-án kezdődik Bahreinben, a háromnapos előszezoni tesztet ugyanitt tartják március 12-14. között.

HIRDETÉS
Ricciardo már kedden kipróbálhatja az új McLarent
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen
Az FIA figyelmeztette a csapatokat: büntetés járhat az új rajtrendszer kijátszásáért