A McLarennél folytatja a Ferraritól távozó kulcsember? - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A McLarennél folytatja a Ferraritól távozó kulcsember?

Sajtójelentések szerint a McLaren csapatánál folytatja Forma-1-es pályafutását a Ferrarinál eddig kulcsemberként dolgozó David Sanchez.
Oscar Piastri, McLaren MCL60, leads Charles Leclerc, Ferrari SF-23, in the pit lane
Fotó: McLaren
ADVERTISEMENT

A francia szakember éveken át vezető pozícióban tevékenykedett a Ferrarinál, az elmúlt szezonokban pedig tulajdonképpen ő felelt a Forma-1-es versenyautók tervezéséért és fejlesztéséért. Távozásáról csütörtökön számolt be lapunk is, olasz sajtóhírek szerint pedig már azt is tudni lehet, hogy hol folytatja a jövőben!

Bár ahogyan az a Forma-1-ben lenni szokott, Sanchez jó ideig még felmondási idejét tölti, a Sky Italia viszont úgy tudja, a McLarennél tevékenykedhet majd a jövőben.

Úgy hírlik, Sanchez távozásának nincs köze ahhoz, hogy a Ferrari a várakozásokon alul teljesített a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon, az istállót korábban irányító, jelenleg pedig a Forma-1 elnök-vezérigazgatójaként tevékenykedő Stefano Domenicali viszont azt mondja, a maranellóiaknak rendezni kell soraikat.

„Azt mondani, hogy ’mi vagyunk a Ferrari’, már nem elég” – mondta a szakember. „Most dolgozniuk kell a gyenge pontjaikon, hogy fejlődjenek anélkül, hogy tipikus olaszok és emocionálisak legyenek. Csak eltökéltséggel lehet kikeveredni a nehéz helyzetekből.”

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

HIRDETÉS
A McLarennél folytatja a Ferraritól távozó kulcsember?
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján