Eldőlt: Leclerc rajtbüntetést kap hétvégén! - F1VILÁG.HU

Eldőlt: Leclerc rajtbüntetést kap hétvégén!

HIRDETÉS
Charles Leclerc 10 rajthelyes büntetés tudatában vág neki a hétvégi Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíjnak, csapata, a Ferrari ugyanis úgy döntött, új vezérlőelektronikát épít a monacói pilóta versenyautójába.

Leclerc számára nem indult jól a szezon, Bahreinben ugyanis a 3. helyen autózott, amikor műszaki probléma miatt kiállni kényszerült. Mint kiderült, a V6-os erőforrás vezérlőelektronikája mondott csődöt, amit a hétvége korábbi részében már kicserélt egyszer a Scuderia. Ebből a komponensből egy versenyző csupán kettőt használhat fel büntetlenül egy idényen belül, és mivel a hétvégi, Szaúd-arábiai Nagydíjra Leclerc autójába újat szerelnek, a fiatal pilóta rajtbüntetést kap.

A Ferrari versenyzője legalább 10 rajthelyes büntetéssel számolhat, ha viszont a csapat úgy dönt, más komponenseket is kicserél autójában, a mezőny végére száműzik majd.

„Olyan problémáról van szó, amilyennel még soha nem találkoztunk korábban” – mondta Fred Vassueur csapatfőnök. „Remélem, hogy most már kontroll alatt tartjuk, mivel mélyreható elemzést végeztünk. De sajnos Dzsiddában be kell vállalnunk a büntetést.”

Azt egyelőre nem tudni, hogy minden Ferrari-motoros versenyautóba be kell-e majd szerelni az új vezérlőelektronikát, ám jó esély van rá, a hírek szerint ugyanis alapvető problémát kellett megoldania az olasz csapatnak.

Vasseur elárulta, Leclerc természetesen nagyon csalódott volt a bahreini kiesés után, ám motiváltan várja a folytatást.

„Charles motivált. A büntetés persze nem jó hír, de nem is jelenti a szezon végét” – mondta a francia szakember „Meglátjuk, mi lesz Dzsiddában, és milyen eredményt tudunk elérni a büntetés után. De fél másodpercre se gondolja azt senki, hogy Charles demotivált, vagy ilyesmi.”

„Eltökélt, és közösen dolgozik velünk azon, hogy előrébb jusson a csapat.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Eldőlt: Leclerc rajtbüntetést kap hétvégén!
A Red Bull csapattagjai bocsánatot kértek Pereztől, hogy nem ismerték fel előbb a problémákat
Leclerc szerint Verstappen versenyzési stílusa teszi izgalmassá az F1-et
Elutasította a McLaren felülvizsgálati kérvényét az FIA!
Sainz a leggyorsabb, Russell nagyot bukott, Verstappennek műszaki gondjai voltak Mexikóban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!