A Mercedes még Kanada előtt hosszabbítana Hamiltonnal - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A Mercedes még Kanada előtt hosszabbítana Hamiltonnal

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, dolgoznak azon, hogy már a hétvégi Kanadai Nagydíj előtt meghosszabbítsák Lewis Hamilton lejáró szerződését.
Lewis Hamilton Mercedes
Fotó: ACM
ADVERTISEMENT

A most 38 esztendős versenyző jelenleg érvényes kontraktusa a szezon végén lejár, a felek azonban többször kifejezték már szándékukat a folytatásra. Bő egy hete, Barcelonában maga Hamilton elárulta el, a futam utáni hétfőn leül majd főnökével, Toto Wolff-fal egyeztetni az új szerződésről, melyet várhatóan hamarosan alá is írnak majd.

Most a Mercedes-főnök szólalt meg az ügyben, ő azt mondta, folynak még az egyeztetések, ám szerinte hamarosan sikerül aláírniuk a Hamiltonnal való új megállapodást.

„Még tárgyalunk, gyakorlatilag minden versenyhétvégén megkapjuk ezt a kérdést” – mondta Wolff a CNBC televíziós csatorna egyik műsorában. „Annyira jó a kapcsolatunk, hogy rettegünk attól a pillanattól, amikor pénzről kell beszélnünk. Szóval hamarosan megtörténik. Azt gondolom, inkább napokról, mint hetekről van szó.”

Arra a kérdésre, hogy az új szerződést akár már a hétvégi Kanadai Nagydíj előtt aláírhatják-e, Wolff így felelt: „Keményen próbálkozunk.”

HIRDETÉS

A Mercedes csapatfőnöke nemrég egy interjúban arról beszélt, a német istálló, valamint a hétszeres világbajnokok között nagyon erős a kötelék: „Lewis és a Mercedes története nagyon messzire nyúlik vissza. Soha nem versenyzett egyik másik brandnél sem, csak a Mercedesnél. Mindketten 2013-ban csatlakoztunk a csapathoz, ennek már 10 éve, egy profi kapcsolatból pedig barátság lett. Csodás időket éltünk meg együtt” – magyarázta Wolff.

Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?

„Lewis a legfontosabb személyisége a sportnak. Annyira sokoldalú, nemcsak a versenyzésben, hanem a pályán kívül is. Szóval ameddig csak lehet, a sportban kell tartanunk őt.”

A Mercedes még Kanada előtt hosszabbítana Hamiltonnal
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen