Az Aston Martin célja továbbra is változatlan: mihamarabb világbajnoki babérokra törne az F1-ben, ennek érdekében pedig azonnali szerkezeti átalakításokat hajt végre, és a folytatásban Andy Cowell lesz a csapat vezérigazgatója és csapatfőnöke. Az autó teljesítményének maximalizálása érdekében a csapat aerodinamikai, mérnöki és teljesítményért felelős részlegei különálló, dedikált csoportokká alakultak, amelyek mind Cowell irányítása alá tartoznak.
Az istállót eddig irányító Mike Krack nem távozik az istállótól, ő továbbra is a pályán dolgozó csapat munkáját felügyeli, és arra fókuszál majd, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa a gárda a versenypályán.
Mindeközben az Aston Martin silverstone-i kampuszán dolgozó egységet a technikai igazgatóvá kinevezett Enrico Cardile vezeti, aki nemrég a Ferraritól érkezett a brit istállóhoz. Tom McCullough továbbra is csoportvezetői beosztásban dolgozik majd.
„Az elmúlt három hónapot azzal töltöttem, hogy megértsem és felmérjem teljesítményünket, és rendkívül lenyűgözött a csapat elkötelezettsége, elhivatottsága és kemény munkája” — mondta Andy Cowell, az Aston Martin új csapatfőnöke.
„Az AMR Technológiai Kampusz befejezésével, valamint a 2026-os teljes gyári csapatra való átállással — amelyet stratégiai partnereink, a Honda és az Aramco támogatnak — egy úton járunk, hogy világbajnoki csapattá váljunk. Ezek a szervezeti változtatások természetes fejlődési lépései a többéves terveinknek, és rendkívül izgatott vagyok a jövőt illetően.”