Egy rendkívül kontrollált, így unalmasan kezdődő sprintverseny képét festette le a hétvége eddigi tapasztalatai alapján Alex Albon. A Williams pilótája a 9. rajtpozícióból várja a magyar idő szerint szombat hajnalban rajtoló 19 körös sanghaji sprintet.
„A gumik kezelése nem egyszerű feladat. Már láthattuk, hogy nagyon érzékenyek az idei keverékek. A hosszú kanyarok, mint amilyenek Sanghajban is vannak, keményen megdolgoztatják az abroncsokat, ami miatt nehéz őket megfelelő hőmérsékleten tartani. Ezen a területen az éjszaka folyamán még dolgozni fogunk, és holnap megpróbálunk erősebben visszatérni.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A sanghaji versenypályát teljesen újraaszfaltozták, mióta az F1 legutóbb itt versenyzett. A Pirelli a C2, C3 és C4 keverékeket hozta el, vagyis a második legkeményebb gumiválasztékát, amelyekkel lehet, hogy versenytávon problémák lesznek.
HIRDETÉS
Az egyórás pénteki szabadedzés során ugyanis több pilóta panaszkodott arra, hogy nehezen tudja életben tartani az első gumikat, különösen a bal elsőt, amelyet a pálya első, rendkívül nyújtott kanyarkombinációjában rendkívül nagy terhelés ér. Albon szerint ez arra kényszeríti majd a versenyzőket, hogy a sprintfutamon visszafogják a tempót.
HIRDETÉS
„Szerintem a szemcsésedés egy fontos téma lesz, különösen az első gumik esetében, amelyek már alacsony üzemanyagszintnél is problémásak voltak. Nagyobb terhelésnél ez teljesen elszabadulhat. Ebből fakadóan szerintem egy nagyon kontrollált versenyt látunk majd, ami sajnos az első néhány körben kicsit unalmasnak tűnhet, aztán a végén indulhat az igazi csata” – tette hozzá Albon.




