A Forma-1 mezőnyét az eddigiekhez hasonlóan kedvező időjárási körülmények fogadták Mexikóvárosban: a levegő hőmérséklete az időmérő kezdetén 26ºC körül mozgott, míg az aszfalt közel 50ºC-os volt. Az utolsó szabadedzés alapján Lando Norris várhatta favoritként a kvalifikációt, míg a világbajnoki pontversenyt vezető Oscar Piastri a tréningeken nem villogott túlzottan.
Q1
Az időmérő első szakaszában Lando Norris hamar az élre állt, Piastri azonban nem tudott erős kört futni, első nekifutásra hét tizedmásodperccel volt lassabb csapattársánál. Verstappen is döcögősen kezdett: a világbajnoki címvédő másfél tizedre tudta megközelíteni Norrist. Remekül kezdtek a Racing Bullsok, Liam Lawson és Isack Hadjar a Q1 elején az élmezőnybe verekedte magát, és tartották is magukat a végéig. Hadjar megnyerte a nyitószakaszt, 3 ezredmásodperccel megelőzve Lewis Hamiltont, őket Russell, Norris, Ocon és Lawson követte. Nem jutott viszont tovább Bortoleto, Albon, Gasly, Stroll és Colapinto sem.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Q2
Az időmérő második szakaszában Norris újra erősen kezdett: 1 perc 16,252 másodperces idővel az élre állt, megelőzve Charles Leclerc-t és Carlos Sainzot. Piastri viszont továbbra sem találta a ritmust, 1 másodperccel volt lassabb Norrisnál az első gyorskörök után. A brit végül simán megnyerte a második szakaszt, Piastri pedig az utolsó másodpercekben mindent egy lapra feltéve kellett, hogy próbálkozzon. Végül sikerrel járt, hetedikként jutott be a top 10-be, de közel fél másodperccel így is lassabb volt Norrisnál.
HIRDETÉS
Továbbment a harmadik szakaszba Hamilton, Russell, Verstappen, Sainz, Leclerc, Antonelli, Bearman és Hadjar is. Kiesett viszont Tsunoda, Ocon, Hülkenberg, Alonso és Lawson is.
Q3
HIRDETÉS
Az időmérő mindent eldöntő, utolsó szakaszában Norris 1 perc 16,170 másodperces körrel kezdett, sokkal gyorsabb volt ezúttal is Piastrinál. Érkezett azonban Charles Leclerc, és majd’ 2 tizeddel jobb kört futott a McLaren pilótájánál. Az első gyorskörök után Hamilton a harmadik helyre jött fel, megelőzve Verstappent, Piastrit és Russellt.
Az időmérő utolsó percei nagyon komoly izgalmakat tartogattak, Lando Norris azonban nem bízta a véletlenre: 1 perc 15,586 másodperces időt futott, így megszerezte a rajtelsőséget Mexikóban, megelőzve a Ferrari párosát, Charles Leclerc-t és Lewis Hamiltont. George Russell a negyedik, Max Verstappen az ötödik helyet szerezte meg, míg Kimi Antonelli a hetedik helyen zárt.
Carlos Sainz is remekelt a Williamsszel: a spanyol hetedik lett, ám ő öt rajthelyes büntetést kap majd. Mindez azt jelenti, hogy a gyenge időmérő után Oscar Piastri csak a 7. pozícióból kezdheti meg a vasárnapi futamot.
HIRDETÉS
A Forma-1-es Mexikói Nagydíj versenyét vasárnap, magyar idő szerint 21 órától tartják.
Az időmérő végeredménye:
HIRDETÉS
| Poz. | Versenyző | Csapat | Köridő | Különbség |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Lando Norris | McLaren | 1:15.586 | – |
| 2 | Charles Leclerc | Ferrari | 1:15.848 | +0.262 |
| 3 | Lewis Hamilton | Ferrari | 1:15.938 | +0.352 |
| 4 | George Russell | Mercedes | 1:16.034 | +0.448 |
| 5 | Max Verstappen | Red Bull | 1:16.070 | +0.484 |
| 6 | Kimi Antonelli | Mercedes | 1:16.118 | +0.532 |
| 7 | Carlos Sainz | Williams | 1:16.172 | +0.586 |
| 8 | Oscar Piastri | McLaren | 1:16.174 | +0.588 |
| 9 | Isack Hadjar | Racing Bulls | 1:16.252 | +0.666 |
| 10 | Ollie Bearman | Haas | 1:16.460 | +0.874 |
| 11 | Yuki Tsunoda | Red Bull | 1:16.816 | |
| 12 | Esteban Ocon | Haas | 1:16.837 | |
| 13 | Nico Hülkenberg | Sauber | 1:17.016 | |
| 14 | Fernando Alonso | Aston Martin | 1:17.103 | |
| 15 | Liam Lawson | Racing Bulls | 1:17.172 | |
| 16 | Gabriel Bortoleto | Sauber | 1:17.412 | |
| 17 | Alex Albon | Williams | 1:17.490 | |
| 18 | Pierre Gasly | Alpine | 1:17.546 | |
| 19 | Lance Stroll | Aston Martin | 1:17.606 | |
| 20 | Franco Colapinto | Alpine |




