Palmer szerint nagyon jó úton jár a Renault - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Palmer szerint nagyon jó úton jár a Renault

ADVERTISEMENT

A Renault újonc versenyzője, Jolyon Palmer úgy véli, a francia istálló elégedetten zárhatja majd a 2016-os szezont, hiszen sikerült felülkerekedni azokon a nehézségeken, melyek az évad elejétől kezdve hátráltatták a csapatot.

A brit versenyző a Maláj Nagydíjon szerezte meg pályafutása első F1-es pontját, és úgy véli, a Renault által az elmúlt versenyeken mutatott javuló forma a bizonyíték arra, jó úton járnak.

„Azt gondolom, felemelkedőben vagyunk most, hogy visszatértünk a pontszerző zónába”- mondta Palmer.

„Határozottan úgy gondolom, nagy fejlődést értünk el. Úgy gondolom, nagy változások zajlanak Enstone-ban, és egyre több szakembert vonunk be. Azt hiszem, nagyjából 100-zal több főből áll majd a személyzet, mint az idény elején.”

Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?

„És a gyár is terjeszkedik, szóval rengeteg munka folyik, javul a minőség is. Időbe telik, mire felépítjük azt, amit szeretnénk, de látható, hogy folyamatban van a dolog. És azt gondolom, versenycsapatként is jó munkát végzünk, jobban értjük az autót. Egyre inkább távolodunk a Saubertől, és kerülünk a Toro Rosso/McLaren-zónába.”

HIRDETÉS
Palmer szerint nagyon jó úton jár a Renault
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen