Palmer szerint óriási előrelépés a Renault autója - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Palmer szerint óriási előrelépés a Renault autója

ADVERTISEMENT

Rendkívüli előrelépéseket tett 2017-es autójával a Renault Forma-1-es csapata – állítja Jolyon Palmer, a francia istálló versenyzője.

A Renault tavaly tért vissza gyári csapatként a Forma-1-be, a Lotus átvétele után azonban első évében még nem tudott komoly eredményeket felmutatni.

A csapat idén szeretne közelebb kerülni az élmezőnyhöz, néhány éven belül pedig már világbajnoki címekért harcolna.

Jolyon Palmer, a Renault brit versenyzője a Motorsport.com című internetes lapnak nyilatkozva elárulta, az új autó rendkívül jól vezethető elődjéhez képest.

„A vezethetősége igazán gyenge volt tavaly. De nagyot léptünk előre. Sokkal jobb eszközeink vannak arra, hogy ezzel megbirkózzunk” – mondta Palmer.

HIRDETÉS

„Ezt megtanultuk tavalyról. Barcelonában nagyot léptünk előre, és még az autó egyensúlya is nagyon következetes, az autó jól vezethető.”

Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?

„Valahányszor beleülök, tudom, mit várhatok tőle. És ez jó érzés jelen pillanatban.”

Sebastian Vettel, a Ferrari világbajnok versenyzője korábban azt mondta, az új autók „megoldást jelentenek minden problémára”, melyek felmerültek a korábbi versenygépekkel kapcsolatban.

Palmer ezzel kapcsolatban azt mondta: „Ha problémája volt a régi autójával, akkor nem tudja, milyen volt a Renault tavaly!”

„Számunkra ez még nagyobb előrelépés. Jelenleg hatalmas mosollyal az arcomon vezetem az új autónkat, azt ugyanis nagyszerű vezetni. Remekül kiegyensúlyozott, keményen tudom nyomni neki, igazán engedékeny.”

„Tudjuk, mire számítsunk, ha rálépünk a fékre, amikor befordulunk egy kanyarba. És remekül működnek azok az eszközök, melyekkel változtatni tudunk az egyensúlyon és a beállításokon.”

Palmer szerint óriási előrelépés a Renault autója
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen