Alesi: Leclerc közel lesz Vettelhez 2019-ben - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Alesi: Leclerc közel lesz Vettelhez 2019-ben

A Ferrari korábbi versenyzője, Jean Alesi szerint az olasz istálló ifjú titánja, Charles Leclerc képes lesz majd azonos szinten teljesíteni négyszeres világbajnok csapattársával, Sebastian Vettellel.
Fotó: Scuderia Ferrari
Charles Leclerc, Ferrari, Barcelona,
ADVERTISEMENT

Leclerc Kimi Räikkönen helyét vett át a Ferrarinál, és bár sokan úgy tartják, már 2019-ben a győzelmekért, és akár a világbajnoki címért harcolhat, a maranellóiak csapatfőnöke, Mattia Binotto nemrég több alkalommal is kifejtette, kezdetben még inkább Vettelre támaszkodnak.

A Ferrari egykori versenyzője, Jean Alesi szerint a téli teszteken látottak alapján a Scuderia idén rendkívül ütőképes lesz majd.

„Már az első köröktől kezdve versenyképes Ferrarit láttunk. Az persze kétségtelen, hogy nagyon erős lesz a Mercedes, de a Ferrari versenyképesebbnek tűnik” – mondta a francia ex-versenyző.

„A Mercedes két eltérő autót vitt pályára Barcelonában, ami nem jó jel, mert az első projekt nem azt nyújtotta, amiben reménykedtek. A Ferrari ezzel szemben egy nagyon erős autóval rukkolt elő, amit sikerült továbbfejleszteni.”

HIRDETÉS

Alesi – akinek fia, Giuliano nemrég csatlakozott a Ferrari akadémiájához – hozzátette, véleménye szerint a csapat jól döntött azzal, hogy Leclerc-t ülteti egyik autójába 2019-ben.

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

„Szerintem ez serkentőleg hat Vettelre is, aki tavaly az évad felét olyan okok miatt bukta el, amit senki sem értett. Leclerc a Ferrarinál nőtt fel, ismeri a csapatot, és nincs rajta nyomás, mert Binotto kifejtette, hogy követni fogja az utasításokat, és segíteni fogja Vettelt.”

„Vettel első számú versenyző szerepét nem fogja megkérdőjelezni, de kétségkívül nagyon közel lesznek egymáshoz.”

A legfrissebbek

Alesi: Leclerc közel lesz Vettelhez 2019-ben
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja