Leclerc: Meg kell tanulnom befogni a számat! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Leclerc: Meg kell tanulnom befogni a számat!

A Ferrari Forma-1-es csapatának ifjú titánja, Charles Leclerc azt mondja, tanulni fog a Szingapúrban történtekből, és legközelebb inkább csak „befogja a száját” ahelyett, hogy a rádióba kezd el érzelmektől túlfűtött mondatokat harsogni.
Charles Leclerc, Ferrari, Singapore Grand Prix 2019
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

A monacói tehetség a pole pozícióból vágott neki a múlt vasárnapi versenynek, miközben csapattársa, Sebastian Vettel a 3. helyről várta a piros lámpák kialvását.

A német versenyző próbált Lewis Hamilton elé kerülni, ebben pedig a Ferrari egy elévágással próbálta segíteni őt. A korai kerékcsere végül olyan jól működött, hogy Vettel nemcsak a címvédőt, hanem Leclercet is megelőzte, és végül megnyerte a versenyt.

Leclerc pedig érthető módon nem örült a látottaknak, és a verseny során is kifejezte nemtetszését a történtekkel kapcsolatban.

„Leszegett fejjel versenyzem a végéig, csak tudatni akarom veletek az érzéseimet. Hogy őszinte legyek, nem értem az elévágást. De megvitatjuk a futam után. Egyszerűen csak azt gondolom, hogy nem fair. De nem fogok semmi hülyeséget csinálni” – mondta a rádión.

HIRDETÉS

Leclerc aztán később magyarázatot kapott a Ferraritól a történtekre, és utólag belátja, túlreagálta a történteket.

„Úgy hiszem, a reakcióm messze súlyosabb volt, mint amilyennek lennie kellett volna. És ez is azt mutatja, hogy sokat kell még tanulnom” – fogalmazott a fiatal monacói.

„Az adott helyzetben nem kellett volna ilyennek lennem. A csapat jól végezte a dolgát, az első és a második helyen értünk célba, és egy másik stratégiával nem lett volna meg a kettő győzelem – és ez az, ami leginkább számít.”

„Szóval ebben a tekintetben rengeteget kell még tanulnom, ez a lényeg. Sokat kell még fejlődnöm. Ilyen még egyszer nem fog előfordulni a jövőben.”

Leclerc azt mondja, győzni akarása csak olajat öntött a tűzre Szingapúrban, de megpróbálja a jövőben jobban kordában tartani érzéseit.

„Az autóban ülve mindig nagyon nehéz a dolog. Rengeteg az adrenalin az emberben. Amikor reggel felébredek, a győzelem jár a fejemben, és úgy fekszem le aludni, hogy a győzelemre gondolok. Szóval néha nehéz.”

„De muszáj kontrollálnom magam az efféle helyzetekben, hogy hogyan tudom udvariasabban kifejezni magam – vagy csak befogni a számat ahelyett, hogy a rádióba dumálok. Tanulni fogok belőle, és arra törekszem majd, hogy ne forduljon elő újra.”

„Néhányan megértik, mennyire győzni akarok, és mások talán másképp gondolkodnak erről. Tanulni fogok belőle, mert semmi szükség nem volt rá – semmi szükség az ilyesmire a rádióban a verseny során, még ha dúl is az emberben az adrenalin. Egyszerűen csak problémákat generál.”

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

„Ahogy mondtam, a legfontosabb az, hogy a csapat kettős győzelmet szerzett, és ennek nagyon örülök.”

A legfrissebbek

Leclerc: Meg kell tanulnom befogni a számat!
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet