2010-től India is része lesz az F1-es versenynaptárnak - F1VILÁG.HU

2010-től India is része lesz az F1-es versenynaptárnak

HIRDETÉS

Ahogy arra számítani is lehetett, India 2010-ben rendezi meg első versenyét a Forma-1-ben, jelentette be hétfő délelőtt az Indiai Olimpiai Bizottság elnöke, Suresh Kalmadi.

Ahogy arra számítani is lehetett, India 2010-ben rendezi meg első versenyét a Forma-1-ben, jelentette be hétfő délelőtt az Indiai Olimpiai Bizottság elnöke, Suresh Kalmadi.

A Forma-1 menedzsment két helyszínt jelölt ki Új-Delhi külvárosában, ami alkalmas hely lehet egy Forma-1-es versenypálya felhúzására. A verseny promóterei, illetve a helyi hatóságok döntik majd el, hogy a két kijelölt terület közül, hol kezdik meg az építkezéseket.

Kalmadi a ma délelőtt megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az F1-es pályatervező, Hermann Tilke a hó elején megnézte mindkét helyszínt, és jelentést küldött azokról a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-nak.

“Múlt héten Londonban találkoztam Mr. Ecclestone-nal, és örömmel jelenthetem be, hogy közölte velem, elégedett volt a jelentéssel, és kiválasztott két helyszínt, ami alkalmas lehet Forma-1-es pálya építésére” – mondta Kalmadi. “Továbbá átküldött nekem egy szerződéstervezetet, aminek véglegesítése elengedhetetlen ahhoz, hogy megrendezésre kerüljön az első Indiai Nagydíj.”

“Boldogan jelentem be, hogy az első versenyt 2010-ben rendezzük meg. A szerződés is erről szól. A pontos dátum még nincs véglegesítve, de valószínűleg március lesz, a szezon első versenye, vagy Bahrein után a második” – tette hozzá az elnök.

India, feltörekvő gazdaságával már jó ideje lobbizik, hogy bekerülhessen a Forma-1 vérkeringésébe. Azt egyelőre még nem tudni, mennyi időre szól majd a szerződés, ám a szervezők hosszú távra terveznek.

“A szerződés minimum 10 évre szól” – mondta Kalmadi.

Az ország egyik legsikeresebb üzletembere, Vijay Mallya a hónap elején egy 110 millió dolláros ajánlatot tett a holland kézben lévő Spyker F1 istállóért, melyet az anyacég el is fogadott, így 2008-ban már indiai csapat is lesz a királykategóriában.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!