A csapatok minden jót kívánnak Kubicának - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A csapatok minden jót kívánnak Kubicának

ADVERTISEMENT

Robert Kubica nélkül vette kezdetét a második téli tesztprogram Jerezben, ám a lengyel pilóta valahogy mégis jelen van a spanyol ringen, hiszen a csapatok elhelyeztek autóikon egy-egy jókívánságot a Renault kiválóságának.

Kubica csapata a motorborításra írta, hogy „Szybkiego powrotu do zdrowia Robert” lengyel feliratot, ami magyarul annyit jelent, hogy mielőbb gyógyulj meg Robert.

A Ferrari és a McLaren az első szárny közepén helyezte el ugyanezt a feliratot, míg a Team Lotus a hátsó szárny oldalsó elemeire írta fel a lengyel szöveget, ezzel is támogatva a 26 esztendős versenyzőt, aki a Santa Corona kórházban lábadozik vasárnapi igen súlyos ralibalesete után.

Közben újabb jó hírek érkeztek Kubica felől, aki csütörtökön elhagyhatta az intenzív osztályt. A lengyel versenyzőre pénteken egy láb-, illetve felkarműtét vár, majd hétfőn a könyökét fogják megoperálni.

Ezt követően megfigyelésre visszakerül majd az intenzív osztályra, de ha minden jól alakul, akkor a jövő héten akár már haza is engedhetik, és megkezdheti az orvosok többsége szerint nem kevesebb, mint egy évig tartó rehabilitációját.

HIRDETÉS
A csapatok minden jót kívánnak Kubicának
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen
Az FIA figyelmeztette a csapatokat: büntetés járhat az új rajtrendszer kijátszásáért
„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról