A Ferrari elmagyarázta, miért nem engedtek Hamilton kérésének - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A Ferrari elmagyarázta, miért nem engedtek Hamilton kérésének

A Ferrari kettős pontszerzéssel zárta a 2025-ös Osztrák Nagydíjat: Charles Leclerc a dobogó harmadik fokára állhatott, Lewis Hamilton pedig a negyedik helyen ért célba. Bár az eredmény erős teljesítményt tükröz, a hétszeres világbajnok a verseny alatt rádión keresztül jelezte aggályait a csapat stratégiájával kapcsolatban.
Lewis Hamilton, Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

Hamilton a 4. helyről vágott neki a 71 körös versenynek, ám amikor csapata a bokszba hívta őt, a brit pilóta megpróbált ellenállni, és határozottan jelezte versenymérnökének, Riccardo Adaminek: „A gumijaim rendben vannak. Meghosszabbíthatom az etapot? Hány kör van még hátra?”

Adami válasza szerint húsz kör volt hátra, ám nem engedett Hamilton kérésének, behívta a brit versenyzőt kerékcserére – amivel Hamilton akkor nem értett egyet.

A Ferrari csapatfőnök-helyettese, Jerome d’Ambrosio – aki a spielbergi hétvégén Fred Vasseurt helyettesítette személyes okok miatt – a versenyt követően reagált Hamilton felvetésére. A szakember hangsúlyozta: a csapat a lehető legjobb stratégiát választotta a versenyzőik számára.

„Nincs ebben semmi szokatlan. Amit próbáltunk tenni, az az optimális stratégia kiválasztása, és Ausztria ilyen pálya. Mindig az a cél, hogy az ideális versenyidőt hozd ki” – magyarázta d’Ambrosio. „Mindkét versenyzőnél ezt tettük. Őszintén szólva, nem volt értelme bármi mást kipróbálni, hiszen a McLarenek egyértelműen messze elöl voltak, George [Russell] pedig jócskán mögöttünk.”

HIRDETÉS

„Mindkét autónk középen helyezkedett el, és egyszerűen a legkézenfekvőbb megoldást választottuk: az optimális stratégiát. Ez volt a legésszerűbb döntés. A versenyzők részéről mindig felmerül a kérdés: ‘Ez a legjobb? Tudunk valami mást csinálni?’ – és ez így van rendjén. Versenyzők, Forma-1-es pilóták, ez a dolguk. De ha most megmutatjuk Lewisnak a számokat, látható, hogy ez volt a logikus döntés.”

Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján

A Ferrari döntését végül maga Hamilton is elfogadta. A hétszeres világbajnok a verseny után elismerte: a futam közben nem látta át a teljes képet.

„Őszintén szólva nem tudtam, hány kör volt még hátra” – mondta. „A tempó nem nézett ki túl jól, de úgy éreztem, tudtam volna folytatni. Az egyensúly rendben volt, de összességében úgy gondolom, hogy jó döntést hoztunk.”

A Ferrari elmagyarázta, miért nem engedtek Hamilton kérésének
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján
Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná
Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”