A Ferrari megmagyarázta Sainz katasztrofális kerékcseréjét - F1VILÁG.HU

A Ferrari megmagyarázta Sainz katasztrofális kerékcseréjét

HIRDETÉS
Magyarázatot adott a Ferrari stratégiai főnöke, Inaki Rueda arra, hogyan tudta elszúrni Carlos Sainz első zandvoorti kerékcseréjét az olasz istálló.
Ferrari, Carlos Sainz, pitstop, mistake

A spanyol pilóta számára kiábrándítóan alakult a múlt hétvégi Holland Nagydíj, vesszőfutása pedig már rögtön első kerékcseréjénél megkezdődött: Sainz rengeteg időt és pozíciót veszített el a bokszban, autójának bal hátsó kerekét ugyanis nem sikerült időben felrakni. A Ferrari versenyzője végül csak 8. lett Hollandiában, Inaki Rueda, a maranellói gárda fő stratégája pedig a minap elárulta, mi is volt a gond annál a bizonyos bokszkiállásnál.

„Az első kerékcserékre meglehetősen korán került sor. A versenyzők a 10. körtől kezdtek érkezni a bokszba. Ez lehetőséget adott nekünk arra, hogy megejtsünk egy bokszkiállást, és tiszta pályára kerüljünk” – magyarázta a szakember. „Carlosszal tűz alatt voltunk, mivel a két Mercedes-versenyző és Sergio Perez képesek voltak arra, hogy elénk vágjanak. A verseny ezen pontján ez azt jelentette volna, hogy elveszítjük a pozíciót.”

„Carlos bokszkiállásáról később döntöttünk, mint általában, mivel Perez kiállására reagáltunk. Egy bokszkiállással kapcsolatos döntés két tényezős: az egyik, amikor mi szólunk a versenyzőnek, a másik pedig, amikor a személyzetnek. A versenyzőnek ebben az esetben a megfelelő időben szóltunk, Carlosnak nem okozott problémát, hogy a bokszba hajtson. Tudta, hogy be fog jönni, elég ideje volt a bokszba kanyarodni. A bokszutcai személyzetnek általában 23-24 másodperccel előre szólunk, de ebben az esetben – mivel Perezre reagáltunk –, ez a hívás később érkezett. Mindössze 17 másodpercet adtunk a csapatnak.”

Rueda elárulta, mivel kevesebb idő állt a szerelők rendelkezésére, nagyon kellett sietniük, az autó bal oldalán érkezők pedig Sainz autójának eleje felől próbáltak odaérni a helyükre – a bal hátsó keréken dolgozó kollégának viszont ez nem sikerült, és végül a Ferrari teljes személyzetét megkerülve tudott csak odaérni a pozíciójába.

„A szerelőknek szükségük van erre az időre ahhoz, hogy a helyükre kerüljenek, és készen álljanak, amikor a versenyző megérkezik. Vannak a kerékkulcs kezelői, a kereket leemelő, és az új kereket felrakó szerelők, akiknek ott kell lenniük abban a zónában. Ebben az esetben Carlos egy kicsit korábban érkezett, mint általában. A bal első kerékfelrakó még át tudta préselni magát az első szárny és az első emelő között, de a bal hátsó gumit felrakó szerelőnk nem ért oda.”

„Ami még rosszabbá tette a helyzetet, hogy Zandvoortban nagyon szűk a bokszutca, ezért a bal hátsó kereket felrakó kollégának meg kellett kerülnie a teljes csapatot, hogy odaérjen a helyére. Ezért is láthattuk azt, hogy a másik három saroknál már végeztek, amikor a bal hátsó felkerült az autóra.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!