A Ferrarit és a Lotust segíthetik az új gumik - F1VILÁG.HU

A Ferrarit és a Lotust segíthetik az új gumik

HIRDETÉS

A Ferrari és a Lotus esélyeit növelhetik a bajnokság második felében a Pirelli vadonatúj abroncsai.


A Ferrari és a Lotus esélyeit növelhetik a bajnokság második felében a Pirelli vadonatúj abroncsai.

A királykategóriai csapata a múlt heti silverstone-i teszten próbálhatták ki először az olasz gumigyártó azon gumijait, melyeket a hétvégi Magyar Nagydíjon már élesben is használniuk kell. A kezdeti elemzések azt mutatják, a 2012-es szerkezetű, ugyanakkor idei keverékű abroncsok nem teljesítenek jelentősen másképp, mint az eddig használt gumik, azonban a degradáció mértéke jóval alacsonyabb.

Noha a következetesebb abroncsok első hallásra akadályozhatják az olyan csapatokat, mint a Ferrari, vagy a Lotus, vezető mérnökök szerint bizony az új gumik valójában segíthetik azon alakulatokat, melyek autói jól tudnak vigyázni az abroncsokra, ennek oka pedig azok stratégiára gyakorolt hatása.

A következő versenyeken kulcsfontosságú lesz majd, hogy egyes csapatok milyen abroncsokkal vágnak majd neki a futamoknak: a túlzott degradálódás miatt idén nemegyszer a keményebb keverékű gumik bizonyultak jobb választásnak a versenyre, ez pedig limitálta azon csapatok előnyét, melyek jól tudták kezelni a gumikopást, főleg annak fényében, hogy például a Lotus és a Ferrari küszködtek azzal, hogy a legtöbbet hozzák ki a keményebb keverékekből.

Ha az új gumiknak köszönhetően a következő versenyeken is csökken a gumikopás mértéke, úgy könnyen lehet, hogy a továbbiakban már a lágyabb keverékű gumik is hatékonyan használhatóak lesznek a táv során.

Ennek pedig már Magyarországon drámai hatása lehet, hiszen a két gumikeverék közti különbség körönként mintegy 1 másodpercre tehető majd.

Xevi Pujolar, a Williams vezető versenymérnöke elárulta, a silverstone-i teszten látottak alapján a gumik egykörös teljesítménye nem sokat változott.

„Egy kicsit másképp melegszik fel, és a hosszabb etapokon másképp viselkedik, szóval azt hiszem, csak a versenyeken változtathat egy kicsit” – mondta a szakember.

„Remélhetőleg egy kicsit felkavarja az állóvizet, de nem fognak drámaian változni az erőviszonyok.”

Hirdetés

Stratégiailag szintén megkeverheti a kártyákat a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azon döntése, miszerint 100 km/h-ról 80 km/h-ra csökkenti a bokszutcai sebességhatárt. Ennek főképp az olyan versenyeken lesz jelentősége, melyeken egyébként nagyon nehéz eldönteni, hogy több, vagy kevesebb kiállással érdemes-e számolni.

A Hungaroringen például a csapatok tavaly vacilláltak azon, hogy kettő, vagy három kerékcserével járnak-e jobban – a sebességcsökkentéssel pedig idén már 12,3 másodperc helyett 16,4 másodperc alatt lehet keresztülszáguldani a bokszutcában (kerékcserével együtt mintegy 20 másodperc alatt). Minden egyes kerékcserével tehát körülbelül 4,1 másodpercet veszít egy versenyző, ami arra késztetheti a csapatokat, hogy megpróbálják minél kevesebb kiállással teljesíteni a versenytávot.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!