Tsunoda az idény harmadik fordulójától, Japántól csatlakozott a Red Bull csapatához, miután az eredetileg kiválasztott Liam Lawson nem tudott megfelelően alkalmazkodni az RB21-es konstrukcióhoz. A japán versenyzőnek voltak biztató eredményei, Bahreinben, Miamiban és Imolában is pontot tudott szerezni, ám az utolsó öt versenyhétvégéből egyszer sem tudott a top 10-ben zárni, ami kétségeket ébresztett a jövőjét illetően a milton keynes-i csapatnál.
A Honda Racing Corporation elnöke, Koji Watanabe ugyanakkor határozottan állítja: Tsunoda helye nincs veszélyben, és a Red Bull-lal kötött megállapodás alapján az idény végéig számolnak vele.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Először is: nem folyik semmiféle tárgyalás arról, hogy lecseréljék őt a nyári szünetben. Márciusban egyeztettünk a Red Bull-lal, és abban állapodtunk meg, hogy Yuki átigazolása nem jár azonnali nyomással, még akkor sem, ha időnként gyengébben teljesít. Hosszú távon akarjuk őt figyelni, nem kapkodunk. Éppen ezért nem számítunk rá, hogy lecserélik a nyári szünetben.”
HIRDETÉS
„Tudom, hogy sok pletyka kering róla, de a Brit Nagydíj helyszínén, Silverstone-ban újra egyeztettünk a csapattal, és megerősítést kaptam: az irányvonal egyértelműen az, hogy Yuki a szezon végéig a Red Bull pilótája marad. Ez szerintem azt mutatja, mennyire sokat vár tőle a Red Bull. Ezek az elvárások továbbra is változatlanok, és ha a szezon második felében sikerül jó eredményeket elérnie, akkor ez új lehetőségeket is nyithat számára.”
HIRDETÉS
Tsunoda gyenge teljesítményében óriási szerepet játszik a Red Bull autója, amivel évek óta kizárólag Max Verstappen tudott stabilan erős eredményeket elérni. Watanabe ugyanakkor hiszi, hogy a csapat fordítani fog ezen a tendencián.
„Biztos vagyok benne, hogy növelni fogják a versenyképességüket és visszatérnek az élre. Tisztában vagyok vele, hogy van mit javítani az autójukon, de kétségem sincs afelől, hogy a Red Bull továbbra is az egyik legjobb csapat a mezőnyben.”
Bár Tsunoda 2025 végéig biztosan marad, hosszabb távú jövője bizonytalan. A Red Bull és a Honda együttműködése ugyanis az idény végén lezárul, így a japán pilótának a 2026-os ülését már kizárólag saját érdemei alapján kell majd megszereznie.
HIRDETÉS




