A Liberty be akarta nyomni Alonsót a Red Bullhoz - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A Liberty be akarta nyomni Alonsót a Red Bullhoz

A Forma-1 tulajdonosa, a Liberty Media szerette volna meggyőzni a Red Bullt arról, hogy szerződtessék le a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót. Az energiaital-gyárosok azonnal nevet mondtak, sőt, közölték, a Hondának a szőr is feláll a hátán a spanyol nevének hallatán.
Fernando Alonso McLaren Hungaroring
Fotó: Hungaroring Media
ADVERTISEMENT

Alonso a 2018-as idény végén intett búcsút a Forma-1-nek, miután nem sikerült jó eredményeket elérnie a McLarennel, mely 2015 és 2017 között a Honda motorjait használta a Forma-1-ben.

A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar

Az Auto Bild című lap jelentése szerint viszont a Forma-1 tulajdonosa, a Liberty Media szerette volna visszacsábítani a spanyolt, és be is kopogtattak a Red Bullnál.

„Azonnal közöltük, hogy nincs szükségünk Alonsóra” – nyilatkozta Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója, majd hozzátette, motorpartnerük, a Honda is inkább távol maradna Alonsótól.

„Motorpartnerünk, a Honda miatt sem lenne lehetséges. Ha meghallják az Alonso nevet, feláll a szőr a hátukon.”

HIRDETÉS

Az Auto Bild szerint azonban a Liberty Mediánál nem adták fel, és továbbra is azon dolgoznak, hogy 2021-re megaüzlet köttessen a sportág két szupersztárjával, Lewis Hamiltonnal és Alonsóval.

Alonso egyébként nemrég egy interjúban arról beszélt, továbbra is elképzelhetőnek tartja, hogy 2021-ben visszatér a Forma-1-be.

A legfrissebbek

A Liberty be akarta nyomni Alonsót a Red Bullhoz
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja