A McLarennél tudják, nagyot kell előrelépniük 2023-as autójukkal - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A McLarennél tudják, nagyot kell előrelépniük 2023-as autójukkal

A McLaren Forma-1-es csapatánál pontosan tudják, nagyot kell előrelépniük versenyautójukkal a tél során, nem engedhetnek meg maguknak ugyanis még egy olyan évet, mely olyannyira a felzárkózásról szól, mint az idei.
Lando Norris, McLaren MCL36, leaves the garage from above
Fotó: McLaren
ADVERTISEMENT

A wokingiak a várakozásokon alul teljesítettek a 2022-es idény nagy részében, ehhez pedig nagyban hozzájárult az, hogy az előszezoni teszteken komoly fékproblémákkal küszködtek. A csapatnál nemrég elismerték, még mindig ennek hatásait nyögik, ezért 2023-ban nagyot kell előrelépniük, ha pár éven belül újra a világbajnoki címekért szeretnének harcolni.

Mivel a Forma-1 szabályai nemigen változnak 2023-ra, természetesen sok múlik azon, hogy mennyire sikerül javítani az idei autón. Amikor a Motorsport.com című internetes portál arról kérdezte Andreas Seidl csapatfőnököt, az MCL36-os jelenlegi koncepcióját milyen mértékben mentik majd át a következő idényre, a szakember így válaszolt: „Azt hiszem, egy keverék lesz. Mivel a technikai szabályok szinte ugyanazok lesznek, az teljesen világos, hogy nem beszélhetünk teljes revolúcióról.”

„Ugyanakkor viszont elismerve azt, hogy az élcsapatok több mint egy másodperccel gyorsabbak, az is világos, hogy nagy lépést tűzünk ki célul a fejlesztést tekintve.”

James Key, a McLaren technikai igazgatója pedig rámutatott, ahhoz, hogy eredményesek tudjanak lenni jövőre, elengedhetetlen, hogy erős autóval kezdjék a bajnokságot.

HIRDETÉS

„Azt gondolom, az a sztenderd, amit a három topcsapat részéről láttunk, jól mutatja, mit kell megvalósítanunk” – magyarázta Key. „Ha versenyképes autóval kezded az idényt, alakítani tudod a fejlesztési tervet, kevesebbet kell fejlesztened, és jobban koncentrálhatsz azokra a területekre, melyekről úgy gondolod, hogy a legtermékenyebbek lesznek.”

„Mi itt akarunk tartani jövőre, mivel nem fogjuk tudni fenntartani ezt az agresszív fejlesztési szintet. Sokat tanulhatunk az idei évből, a csapat pedig nagyszerű munkát végzett azzal, hogy elérte ezt, amije most van.”

Norris szerint a Mercedes belháborúja a McLaren malmára hajthatja a vizet

Key beszélt arról is, miközben nagyrészt 2023-ra fókuszálnak már, az idei autóra is kerülnek még fel újítások: „Lesz egy új csomagunk, amin még dolgozunk, és lesznek kisebb újítások is a hátralévő versenyeken. Azt mondanám, hogy sok mindent pályára vittünk már, és meg is kaptuk azt, amit vártunk tőlük.”

A McLarennél tudják, nagyot kell előrelépniük 2023-as autójukkal
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján