Friss hírek

A Mercedesnél érzik, nagy áldozat volt De Vries elengedése

Tavaly a Mercedes F1-es istállójától egyenesen a Red Bull kötelékébe igazolt Nyck De Vries, amit a német csapat egyik szakembere szerint a Mercedes még megbánhat.

2022 őszén óriási médiafigyelem középpontjába került a holland Nyck De Vries, aki az Olasz Nagydíjon Alex Albon vakbélgyulladása következtében végre valahára megkapta a rég áhított lehetőségét az élettől, és Forma-1-es futamon indulhatott. A beugrása lenyűgözően sikerült, hiszen rögtön az időmérő edzésen legyőzte rutinos csapattársát, Nicholas Latifit, a versenyen pedig a kilencedik helyen ért célba, így két ponttal gazdagította a Williams istállóját.

A bemutatkozását követően a Red Bull istállója szinte azonnal lecsapott De Vriesre, aki ennek köszönhetően idén az AlphaTauri színeiben áll rajthoz az F1-ben. Ezzel a Mercedes nagy veszteséget szenvedett el, hiszen a holland értékes fejlesztőpilóta hírében áll, ráadásul a Forma-E-ben a Mercedes színeiben szerzett világbajnoki címet.

Hirdetés
 

A német istálló pályaműveletekért felelős vezetője nem titkolja, mennyire jó pilótának tartja a 28 éves hollandot.

„Semmi kétségem afelől, hogy a megfelelő csapattal és autóval képes lenne versenyeket nyerni. Hogy világbajnoki címet szerez-e, az rajta fog múlni. A kora miatt erre kevesebb ideje van, viszont a rutinja ezt kompenzálja” – magyarázta Andrew Shovlin, akit az sem érne meglepetésként, ha De Vries hamarosan a Red Bull színeiben nézne farkasszemet a Mercedesszel.

„Megegyeztünk vele, hogy ha a Mercedes nem tudja autóba ültetni, akkor átigazolhat máshová. Ezt talán meg fogjuk bánni. Nem lennék meglepve, ha rövid időn belül a Red Bull gyári csapatánál versenyezne ellenünk. Az sem lepne meg, ha erre a következő egy év alatt sor kerülne. Illett a csapatunkhoz, de nem tarthattuk őt vissza. Ő volt számunkra az ideális teszt- és tartalékpilóta. Ha tehettük volna, akkor megtartjuk, de nem akadályozhattuk az álmai megvalósításában. A Forma-E-ben szerzett világbajnoki címével sokat jelentett a Mercedes számára. Ezért is akartuk a csapatnál tartani” – magyarázta Shovlin, aki szerint az sem kizárt, hogy De Vries egyszer még visszaül a Mercedesbe.

„A vele való bánásmódunk befolyásolja azt, a jövőben mekkora eséllyel tér vissza hozzánk. Semmi sem zárja ki azt, hogy Nyck egy napon még Mercedest vezessen” – tette hozzá.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A Mercedesnél érzik, nagy áldozat volt De Vries elengedése
Haraggal váltak el? Hamilton reagált az edzőjével való szakításra!
Perez: Van aggodalom a Red Bullnál is a megbízhatóság miatt
Az Alpine sportigazgatója változtatna az Alonsón is kifogó szabályon
Piastri egyáltalán nem bánta meg, hogy a McLarenhez szerződött

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!