Friss hírek

A Virgin megoldotta a szárnyproblémát

Lucas di Grassi szerint csapatának sikerült megoldania a szárnyrögzítési problémát, miután a pénteki edzésen minden rendben volt az autóval, jóllehet csak néhány kört tudott teljesíteni, ugyanis várniuk kellett a pótalkatrészekre.

Lucas di Grassi szerint csapatának sikerült megoldania a szárnyrögzítési problémát, miután a pénteki edzésen minden rendben volt az autóval, jóllehet csak néhány kört tudott teljesíteni, ugyanis várniuk kellett a pótalkatrészekre.

A Virgin Racing vadonatúj versenygépe a csütörtöki edzésen elvesztette első vezetőszárnyát, miközben Timo Glock rótta vele a köröket. A csapat hamar felismerte, hogy a szárny rögzítése nem megfelelő, így azonnal megkezdte annak átalakítását.

Igen ám, de pótalkatrész hiányában, szinte teljesen ki kellett hagynia a csütörtöki edzést, és pénteken is csak délután, már a szakadó esőben tudta folytatni a munkát, és akkor is csak hét körig jutott.

“Az időjárás nincs a segítségünkre, hiszen szombatra is esőt mondanak. Azonban bízunk abban, hogy minden a terveknek megfelelően alakul, és több kilométert tudunk majd teljesíteni az e heti teszt zárónapján” – mondta di Grassi.

Az új csapat az elmúlt három nap alatt mindössze 24 kört tudott megtenni, és abból is csak 11-et száraz pályán, így nem sok hasznos információt sikerült begyűjtenie eddig ez e heti tesztprogramon.

“Nem csak a tegnap délelőttöt veszítettük el teljesen, hanem annak a lehetőségét is, hogy száraz pályán folytathassuk tovább a munkát, ugyanis az első óra kivételével végig vizes volt a pálya” – mondta Nick Wirth, technikai igazgató.

“Ez nagyon bosszantó volt, hiszen a csapat keményen dolgozott, hogy mindössze egy nap leforgása alatt le tudja gyártani a módosított elemeket, hogy tovább dolgozhassunk.”

A szakember az eddigi adatok alapján elégedett, de bízik abban, hogy szombaton többet tudnak körözni, különösen szárazon.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

A Virgin megoldotta a szárnyproblémát
A hungaroringi baleset nem befolyásolja Bottas jövőjét
Hét versenytávot lenyomott a Hungaroringen a Pirelli
A Ferrari a Red Bull pártján: Fizessen az a csapat, amely balesetet okoz!
Horner biztos benne, a szezon második fele jobban alakul számukra
Gasly: Vezére lettem az AlphaTauri csapatának

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!