Alonso bocsánatot kért a szövetségtől - F1VILÁG.HU

Alonso bocsánatot kért a szövetségtől

HIRDETÉS

Fernando Alonso elnézést ért az FIA-tól, amiért elragadtatta magát, és közvetlenül a verseny után azt nyilatkozta a spanyol médiának, hogy egy megmanipulált futamot láthattak a nézők, ami ismételten megkérdőjelezi a sportág hitelességét.


Fernando Alonso elnézést ért az FIA-tól, amiért elragadtatta magát, és közvetlenül a verseny után azt nyilatkozta a spanyol médiának, hogy egy megmanipulált futamot láthattak a nézők, ami ismételten megkérdőjelezi a sportág hitelességét.

A Ferrari spanyol versenyzője teljesen kikelt magából a hétvégi futamot követően, ugyanis sportszerűtlennek tartotta, hogy míg ő a szabályok betartásával komoly hátrányra tett szert, addig ellenfele, Lewis Hamilton a biztonsági autó megelőzéséért kapott büntetése ellenére sem veszített pozíciókat, és vígan befutott a második helyen.

Két nappal az eset után – nyilván a Ferrari hatására –, Alonso ismét megszólalt, és elnézést kért az irányító testülettől, amiért csalással vádolta a sportfelügyelőket, akik valóban nem voltak a helyzet magaslatán, és csak igen későn hozták meg döntésüket az ügyben.

„Természetesen tiszta fejjel már sokkal higgadtabb vagyok, mint a verseny után voltam, a pillanat hevében” – mondta Alonso az olasz alakulat hivatalos weboldalán.

„Akkor az érzelmek beszéltek belőlem, és senkit nem akartam megbántani, de ilyenkor nem egyszerű higgadt maradni. Talán mondtam olyanokat is, amiket nem akartam.”

„Természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy a sportfelügyelőknek nem volt könnyű dolguk, és nem volt egyszerű meghozni a döntést. Én mindössze annyit mondtam, hogy a hozzánk hasonló versenyzők, akik tiszteletben tartották a szabályokat, sokkal nagyobb árat fizettek, mint azok, akik áthágták a szabályokat, még úgy is, hogy büntetést kaptak miatta.”

„És egyik versenyzőre sem céloztam kimondottan. Úgy összességében mondtam mindezt, és most is azt gondolom, hogy ezt higgadtan meg kellene beszélnünk, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyen, és ehhez hasonló eset.”

Az elmúlt napokban olyan hírek kapta szárnyra, melyek szerint az FIA megbüntetheti Alonsót a történtek miatt, ám a szövetségnek úgy tűnik, hogy nincsen szándékában ezt tenni, különösen most, hogy a spanyol versenyző nyilvánosan is megbánta bűneit.

Az FIA azonban tisztában van azzal, hogy a vasárnapi versenyen történtek után valóban át kell beszélni néhány, a biztonsági autós fázisra vonatkozó szabályt, és már jelezte a csapatvezetőknek, hogy a jövő hétvégi Brit Nagydíjra rendkívüli ülést hív össze.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!